A People információi szerint Selma Blair február 25-én kért távoltartási végzést volt párja, Ronald Carlson ellen, három nappal azután, hogy a férfi rátámadt az otthonában.


A színésznő azt állítja, hogy Carlson azért látogatta meg az otthonában, hogy visszaadja a kulcsait és egy televíziót is. Blair éppen ekkor fejezett be egy sclerosis multiplex kezelést, ami után elgyengülve feküdt a kanapén. Azt mondta a férfinek, hogy gyengének érzi magát, mire Carlson kiabálni kezdett vele. Haszontalannak nevezte, majd hozzátette:

Rohadtul nem ezt érdemlem, sokkal jobb vagyok nélküled.

Ezt követően a férfi rátmadt a kanapén gyengélkedő színésznőre. A benyújtott dokumentumok szerint fojtogatta, agresszívan rázta a vállát és a fejét. Blair védekezésképpen Carlson szemébe és a szájába dugta az ujját, miközben a házvezetőnője után kiáltozott segítségért. A férfi ezután a kanapéba nyomta, így nem kapott levegőt és egy időre elveszítette az eszméletét. Egy pofonra ébredt, miután pedig a földre került, az orra is vérezni kezdett.

Miután Ronald Carlson távozott, a színésznő értesítette a rendőrséget. A hatóságok kiérkezése után ismét vérezni kezdett az orra, majd elájult, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A Los Angeles-i Rendőrség által készített fotókon zúzódások voltak láthatóak az állán, a nyaka körül és a kezén is.

Carlsont még aznap este letaróztatták családon belüli erőszak és testi sértés vádjával, azóta pedig a bíróság elfogadta a színésznő ellene irányuló távoltartási kérelmét is. A benyújtott papírokon azt is említette, hogy retteg az exétől, aki a házában egy regisztráltalan fegyvert tart, és a támadás közben azzal fenyegette, hogy megöli. A férfi egyébként később maga is megkísérelt távoltartásit kérni Blair ellen, ezt azonban elutasították.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!