Az ausztrál Qantas légitársaság a világjárvány kezdete óta 2 milliárd ausztrál dolláros, azaz 450 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, most indít egy olyan járatot, ami Sydneyből indul és ott is száll le.


Máskor egy kényszerleszállásnak hívnák, most azonban örömrepülésnek.

Persze erre meg is van az okuk, hiszen a gép nem csak egyszerűen felszáll, majd leszáll, hanem olyan természeti csodákat lehet majd megtekinteni róla, mint a Nagy-korallzátony vagy az Ayers Rockot (más néven Ulurút), amik most, a korlátozások miatt földi úton nem is igen látogathatóak.

Az égben nincsenek határkorlátozások

- hangzik el a járat hirdetésében, de olyan könnyebben elérhető látványosságokat is érintenek, mint a Bondi Beach, a Kata Tjuta, a sydney-i kikötő.

Az út 7 órás, és lesz, mikor mindössze 1300 méteren repülnek, hogy az utasok minél többet lássanak.

A legolcsóbb jegy 787 ausztrál dollár, azaz 174 ezer forint, a következő árkategóriában a jegyek már 400 ezer forintba kerülnek, míg a business classen 840 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollárba. Mindezek ellenére az összes jegy elkelt 10 perc alatt.

A Qantasnál azt közölték, hogy gondolták, hogy lesz a járatra kereslet, de hogy ekkora, azt nem. Talán még sosem került ki egy gépükre sem ilyen gyorsan a megtelt tábla.

Kiemelt kép: Tino Plunert / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!