Sean Penn a politikai szekértáborok ellentétes oldalán elhelyezkedő amerikai tévécsatornáknak nyilatkozott, hogy így is bíztassa az Egyesült Államokat Ukrajna megsegítésére. A MSNB-nek nyilatkozva elmondta, szerinte Ukrajna egészen biztosan meg fogja nyerni ezt a háborút, mert a harcok nyomán olyan egység jött létre az egyébként nagyon is sokféle ukrán nép soraiban, ami a modern korban szinte példa nélküli. Hangsúlyozta: az ukránok összefogása és egysége Amerikának is inspiráció lehet arra, hogy felszámolják az ország megosztottságát, amely évtizedek óta sújtja.


Hogy az egység fontosságát hangsúlyozza, Penn a republikánus oldali médiumnak tartott Fox Newsnak is nyilatkozott, méltatta Volodimir Zelenszkijt, és megismételte:

Számomra teljesen tiszta, hogy az ukránok meg fogják ezt nyerni. Csak az a kérdés, hogy milyen áron.

Penn az ukránok ügyének hangos támogatója, már jó ideje egy dokumentumfilmet is forgat Ukrajnáról, a mostani megszólalásában pedig megismételte azt is, amiről a napokban tweetelt, jelesül, hogy egyetlen amerikai milliárdos meg tudná oldani, hogy a háború rövid úton véget érjen: kiszámolta, hogy mennyibe kerülne annyi repülő és légvédelmi rendszer, amennyire az ukránoknak szüksége lenne, és hangsúlyozta, ezt egyetlen amerikai pénzember is könnyedén ki tudná fizetni. Pár nappal korábban, az Oscar-gála előtt pedig követelte, hogy az ukrán elnök beszélhessen az Oscar-gálán, máskülönben nyilvánosan beolvasztja az összes Oscar-szobrát. A bejelentkezés, és a szoborbeolvasztás egyelőre nem történt meg, Zelenszkij ugyanakkor azóta a Grammy-díjátadón bejelentkezett és beszédet intézett a résztvevőkhöz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!