Hosszú belső utat tett meg Schóbert Lara, mire újra önmagára talált a Sztárbox ringjében. Őszintén megnyílt arról, hogyan kellett szembenéznie önmagával.


Schobert Lara az Instagramon osztotta meg, hogy milyen érzelmi hullámvasúton ment keresztül a Sztárbox felkészülése alatt. Lara őszintén megnyílt arról is, hogy nemcsak fizikai kihívásokkal kellett szembenéznie, hanem saját magával is.

– kezdte a posztját Lara. Mélypontra került, de végül a boksz segítségével újra megtalálta önmagát:

Lara a nehézségek ellenére sem adta fel, és úgy látja, ezek az akadályok végül segítettek neki fejlődni, mert „minden nehézség egy lehetőség, hogy fejlődjünk”. A boksz és a ring adott vissza neki mindent, amit elveszettnek hitt: a hitet, hogy bármilyen helyzetből talpra lehet állni, ha igazán akarjuk. „Semmi nem üthet akkorát, mint az élet” – fogalmazott, követőinek pedig azt üzente:

Schóbert Lara azzal zárta a posztját, hogy megköszönte a támogatást edzőjének, csapatának és a családjának. Hozzátette:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!