Schmidt Mária a Hír TV Bayer show című műsorának elején színvonaltalannak, minősíthetetlennek nevezte Heller Ágnes olaszul kiadott könyvét, amelyben Orbán Viktort bunkóként, diktátorként állítja be. Mint mondta, a kötetben csak közhelyek vannak. Azt sem lehet komolyan venni, ahogy a filozófus számon kéri a kormányfő szellemi képességeit, intellektusát, tájékozottságát, műveltségét.


A történész ugyanakkor úgy vélte, valódi kritikára szükség lenne, hiszen senki sem hibátlan. A Terror Háza Múzeum főigazgatója és Bayer Zsolt abban állapodott meg, hogy az ellenzék azért nem tud szerény lenni, mert "nincs mire". Schmidt Mária szerint az ellenzéki pártoknak az EP-választásra nincs is mondanivalójuk.

Csak az önkormányzati választással és azzal foglalkoznak, hogy addig leosszák a szerepeket egymás között, pedig tévednek, ha azt hiszik, ez érdekli még az embereket. Próbálnak újra egységben fellépni, pedig ezt nem kellene erőltetni.

Sokat nem remél az EP-választástól Nyugaton. Azt gondolja, az EU legfőbb pozícióiban maradnak a globális elit emberei. Abban bízik, megerősödik a tábor, amely a nemzetállami függetlenséget képviseli, valamennyire ellensúlyozni tudja a dolgokat. Nem tudja, mi lesz a vége a kelet-nyugati ellentétnek. A nyugati, északi országok - a franciák, németek vezetésével - törekszenek rá, hogy másodrendű szerepbe kényszerítsék, megalázzák a kelet-európai országokat. Schmidt Mária nem érti, hogy Európa jelenlegi helyzetében miért a csonkítás irányába mennek, mit képzelnek a mostani vezetők. Ő nem látja a koncepciót és víziót, amely Európa elmozdulását mutatná legalább középtávon.

Kiemelt kép: Schmidt Mária előadást tart a Terror Háza Múzeumban. MTI / Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!