Alapítása óta a legmagasabb bevételét és nyereségét érte el 2021-ben az a végrehajtói iroda, amely Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar börtönben ülő elnöke és felesége tulajdonában áll - derült ki a társaság frissen megjelent pénzügyi beszámolójából.

A Gödöllőn működő végrehajtói irodába 462 millió forint bevétel folyt be, aminek több mint a fele, 258 millió forint a nyereség. Ez a pénz a Schadl házaspár cégét gazdagítja, igaz, azt egyelőre nem vették ki a cégből, hanem eredménytartalékba helyezték. A 25 embert foglalkoztató társaságot a szintén végrehajtó Schadl-Baranyai Helga irányítja, a korrupcióval gyanúsított, letartóztatásban lévő Schadl György felesége. Az asszony a férje bebörtönzése után az ő budaörsi irodájának vezetését is átvette mint Schadl "állandó helyettese".

Szembeötlő az adatok alapján, hogy a többi közt tartozásbehajtások és kilakoltatások végrehajtását végző Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtói Iroda a 2017-es alapítása óta két és félszeresére növelte a bevételét és a nyereségét is.

Schadl Györgyöt tavaly novemberben

tartóztatták le teljes hírzárlat mellett abban a bűnügyben, amiben Völner Pál volt igazságügyi államtitkár is gyanúsított. Az ügyészség szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt - összesen 83 millió forintot - a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Schadl az ügyészség ennél is jóval több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén. A korrupciós ügynek 15 terheltje van - köztük több végrehajtó -, akik közül többen beismerő vallomást tettek. Hiába ül börtönben Schadl tavaly november óta, azóta is ő az elnöke a köztestületnek.

Az elmúlt néhány évben Schadl György részben feleségével közösen 19 ingatlanra

tett szert, vett lakást például a budai Várban, Erzsébetvárosban és a XII. kerületben, valamint nyaralót Siófokon.

Kapcsolódó

Rács mögött tölti a nyarat a végrehajtók elnöke, egy gyanúsított viszont kisétálhatott a börtönből

Schadl György augusztus 8-ig letartóztatásban marad.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!