1994-ben nagy sikernek számított a Féktelenül című akciófilm, aminek az volt a sztorija, hogy egy gonosz ember egy jó nagy bombát szerel egy buszra, ami akkor robban, ha 50 km/h-s sebesség fölé növelik a sebességet. Sandra Bullock árkon-bokron át vezeti a buszt, ebben segítségére pedig egy fiatal ügynök, Keanu Reeves van.

A forgatáson egyébként a két színész egymásba is habarodott, apró bibi, hogy a rajongást mindketten egyoldalúnak hitték, egymásnak ugyanis soha nem beszéltek erről.

Kapcsolódó

Keanu Reeves és Sandra Bullock nagyon bejöttek egymásnak a Féktelenül forgatásán, de hallgattak róla

Kész, ezt nem hisszük el.

Bullockot most arról kérdezték egy interjúban, melyik filmjét bánta meg a legjobban. Mint elmesélte, pont a Féktelenül tengeren zajló folytatását, amelyben Reeves már nem vállalt szerepet, a mozi pedig csúfos bukás lett.

Bár eddig senki nem jött elő ezzel, én még mindig zavarban vagyok, hogy elvállaltam a Féktelenül második részét. Nagyon lelkes voltam, de semmi értelme nem volt az egésznek. Egy lassú hajú, ami lassan halad egy sziget felé. Azt kívánom, bárcsak ne vállaltam volna el

- idézte a színésznő szavait a People.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!