Azt várták az olaszok, hogy köztársasági elnökük fontos bejelentést tesz csütörtök este, de Sergio Mattarella végül csak annyit mondott: Olaszországnak időre van szüksége ahhoz, hogy új kormány alakuljon. Így most napokat várhatnak Itália lakói és a bizonytalanságban tartott európai partnerek, hogy az államfő által megszabott keddi határidőig létrejöjjön egy működőképes koalíció az országban, ahol Giuseppe Conte miniszterelnök augusztus 20-án mondott le.

A bizonytalanságot a gazdaságban is jelzi, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő félévente monitorozza az olasz helyzetet, mivel az instabilabb az átlagosnál. A hitelminősítő csütörtökön bejelentette: kisebb növekedést vár a dél-európai országban, mint korábban, a júniusi 0,4 százalékos várakozás helyett augusztusban már csak , 0,2 százalékos gazdasági bővülésre számít. A bizonytalanság ugyanakkor kettős Olaszországban: nemcsak a belpolitika és az ősszel elfogadásra váró költségvetés helyzete ad okot a félelemre, hanem az Európai Unióval folytatott viták is aggasztják a megfigyelőket.

A politika egyelőre nem sokat tett azért, hogy a bizonytalanságot eloszlassa. Az összefogásra leginkább esélyes két párt a jelenlegi legnagyobb kormánypárt, a baloldali populista 5 Csillag Mozgalom és a szintén baloldali, de tradicionálisnak, az olasz politikába jobban "beágyazottnak" minősíthető Demokrata Párt. Ez utóbbi az elmúlt években olyan miniszterelnököket adott az országnak, mint Matteo Renzi, aki 2014 és 2016 között volt hatalmon, illetve Paolo Gentiloni, aki 2016 és 2018 között kormányozta az országot.

A demokraták leszerepeltek a tavalyi általános választáson, ki is hullottak a kormányból, amelyet a Beppe Grillo humorista nevével fémjelzett baloldali 5 Csillag és Matteo Salvini jobboldali populista Ligája alkotott az elmúlt 14 hónapban.

Beppe Grillo és Luigi di Maio az Öt Csillag mozgalom egyik kampányeseményén. Fotó: Filippo Monteforte / AFP

A két populista erő azonban nem fért meg egy kabinetben, bő egy éve vitatkoznak egymással is a politikusaik. Ráadásul Olaszország nemcsak belső vitákba keveredett bele, hanem súlyos konfliktusok vannak Róma és Brüsszel között, elsősorban Salvini menekültellenes politikája miatt. Az eddigi olasz kormánypártok számos gazdasági kérdésben is szembekerültek az Európai Unióval.

Salvini a Liga párt vezetőjeként és belügyminiszterként mindeközben Európa egyik legismertebb politikusává nőtte ki magát. Pártja és az ő személyes népszerűsége is óriásit nőtt az elmúlt bő egy évben, miután folyamatosan kampányolt kormánytagként is Brüsszel és a migránsok ellen, de akár a saját koalíciós partnereivel szemben is.

Ennek eredményeként a Liga népszerűsége már a negyven százalékot közelíti Olaszországban, és egy új választáson már nem a legutóbb első helyezett 5 Csillag, hanem Salviniék lennének a legnagyobb párt a római parlamentben. Sőt egyes becslések szerint akár az abszolút többséget is megszerezhetnék Salviniék.

Alighanem emiatt robbantotta ki Salvini a mostani kormányválságot, amikor bizalmatlansági indítvánnyal állt elő saját kabinetje ellen. Az előre hozott választásokban reménykedett, de ennek kikényszerítéséhez egyelőre nincs elég ereje a törvényhozásban.

Ahhoz viszont van, hogy megbénítsa a jelenlegi kabinet működését. Gyakorlatilag emiatt mondott le a héten Giuseppe Conte miniszterelnök, aki az 5 Csillag Mozgalomhoz állt eredetileg közelebb, és aki annak a Luigi di Maiónak volt a bizalmasa, aki Salvini mellett a most megbukott kormány kulcsembere volt. A Liga-vezér Salvini és Di Maio is miniszterelnök-helyettesi rangot viselt eddig a kormányban, és a két populista párt vitái is általában az ő nevükhöz és perlekedéseikhez köthetők.

Ezért érdekes, hogy az államelnökkel lefolytatott csütörtöki találkozója után Salvini immár nem tartja kizártnak, hogy akár Di Maióval is kormányt alakítson, ráadásul a Liga-vezér nyitott arra, hogy a kormányt Di Maio vezesse. Úgy tűnik, Salvini belátta, jelenleg nem tudna egy előre hozott választást kikényszeríteni. Most már arról beszél inkább: "nem hátra, hanem előre néz", azaz nem a régebbi vitákra fókuszál, hanem arra, hogy megfelelő költségvetést fogadjon el ősszel a római parlament.

A helyzet kulcsa azonban már nem Salvini kezében van. Hiába az övé a legnépszerűbb párt, éppen ez a népszerűség terelheti egy táborba politikai ellenfeleit. Nem véletlen, hogy a mérsékelt baloldali Demokrata Párt, amelynek jelenlegi első embere, Nicola Zingaretti korábban ellenezte az 5 Csillag Mozgalommal való összefogást, hajlandónak látszik az szövetségre. A két párt péntektől tárgyal egymással, ezért is adott valószínűleg keddig határidőt nekik az államelnök, aki különösen országa EU-val kirobbant konfliktusait nézi rossz szemmel, és egy Brüsszellel nagyobb összhangot kialakító új kormányt vár.

Zingaretti nem véletlenül változtatta meg a véleményét, és nem véletlenül hajlik a koalícióra a populista baloldali 5 Csillag Mozgalommal. Pártján belül is komoly kihívással küzd ugyanis: a szakadás réme is felmerült a Demokrata Párt soraiban, miután a korábbi miniszterelnök, Renzi már korábban is kész volt az 5 Csillaggal együttműködni, és - mint arról már írtunk - akár a pártszakadásra is kész lett volna. Renzi elsősorban a törvényhozásban ülő honatyákra számított, így még az is elképzelhető volt az elmúlt napokban, hogy Renzi a frakció jelentős részével együtt hagyja el a Demokratákat és összeáll a di Maio-féle 5 Csillaggal, elegendő mandátumot biztosítva a kormányzáshoz.

Elöl Nicola Zingaretti. Fotó: Vincenzo Pinto / AFP

Most akár Zingaretti, akár Renzi, akár mindketten fognak össze a demokraták közül az 5 Csillaggal, az kérdéses, mi lesz a közös kormány programja. Nyilvánvalóan a köztársasági elnök és az olasz "régi" politikai elit is azt várja, hogy Brüsszellel szemben barátságosabb politikát folytasson az új kabinet. Salvini azonban - ha tényleg kimarad az új kormányból - mindezt még élesebb EU-ellenes retorikával támadhatja.

Éppen ezért - bár a parlamentben többségre számíthatna egy 5 csillagosokból és demokratákból álló koalíció - a népszerűségi listákon továbbra is ingatag maradna az 5 csillag helyzete, folyamatosan csökken a támogatottsága. A mérsékelt baloldali Demokrata Párt közben erősödni látszik, így most az a kérdés, hogy a párton belül melyik törekvés lesz az erősebb: az országot a jobboldali populizmus veszélyétől, Salvinitől megmenteni akaró elhivatottság és a hatalomra kerülés csábítása, vagy pedig egy másik számítás, ami egy új választás esetén a Demokrata Pártnak is a jelenleginél több mandátumot hozhat.

A köztársasági elnök keddig adott időt a tárgyalásokra. Péntek délutántól az 5 Csillag és a Demokrata Párt egyeztetésein múlik, sikerül-e életképes közös programot kialakítani, és nem utolsósorban egy közös miniszterelnök-jelöltet találni. A demokrata Zingaretti mindenesetre sokkal inkább EU-barát politikát követel, a parlamentnek az eddiginél nagyobb szerepet szán, illetve a bevándorlás-ellenes intézkedések enyhítését - a kikötők lezárásának feloldásáról van szó - is feltételként támasztotta az együttműködéshez.

Di Maio korábban nyitottnak mutatkozott arra, hogy egy szolid többségen alapuló új koalíciót alkossanak, mégsem lehet biztosra venni a két párt összefogását. Az 5 Csillag számára a legfontosabb egy új koalíció esetén a parlamenti képviselők számának csökkentése lenne - ez része di Maio tízpontos új akciótervének -, amibe a demokraták csak egy szélesebb alkotmányreform esetén mennének bele. A tőzsde mindenesetre örömmel fogadná egy baloldali koalíció létrejöttét, és emelkedésnek indult, hiszen az új koalíció megalakulása esélyt adna a költségvetés elfogadására ősszel.

Az első, péntek délutáni tárgyalások két órát tartottak az 5 Csillag és a Demokrata Párt között. "Nincsenek leküzdhetetlen problémák" - összegzett Andrea Marcucci, a demokraták frakcióvezetője. Ez nagyon diplomatikus megfogalmazás volt, amit alighanem a Corriere della Sera napilap értesülése magyaráz meg, miszerint, az 5 Csillag jelentős követelményeket támaszt a mérsékelt baloldali tárgyalópartnerével szemben, és elsősorban a parlamenti képviselők számának - már említett - megkurtítását tartja a legfontosabb kérdésnek. Az 5 Csillag viszonylag kedvező helyzetben van, hiszen Salvini is felajánlkozott nekik ismét, így vannak ütőkártyáik a tárgyalásokon.

Közben persze - mint mindig - vannak fals hangok a két párt vezetőinek optimista nyilatkozatai közepette is. Két volt demokratapárti miniszterelnök perlekedésbe kezdett: Matteo Renzi állítólag azzal vádolta meg Paolo Gentilonit, hogy meg akarta fúrni az 5 Csillaggal tervezett együttműködést. A nyilatkozatnak egyelőre nincs nagy jelentősége, de mutatja, hogy a tárgyalópartnerek még a saját soraikban sem tudnak tökéletes összhangot teremteni, így hétfőig-keddig még sok minden változhat Itáliában.

Kiemelt kép: Filippo Monteforte / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!