Nemzeti megbékélést szorgalmazott Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője szerdán, miután a kikötőkben és az országúti áruszállításban dolgozók a forgalom megbénítását helyezték kilátásba a védettségi igazolás küszöbönálló bevezetése miatt, amit újabb kormányellenes demonstrációk és sztrájkok követhetnek.


Mario Draghi miniszterelnök több mint egy órán keresztül egyeztetett az egyik legnagyobb kormánypártnak számító Ligát vezető Salvinivel az utóbbi napokban egymás követő oltás- és kormányellenes tüntetések miatt kialakult helyzetről.

A párt közleménye szerint Matteo Salvini "a mielőbbi egység és összhang" megteremtését szorgalmazta az országban és a politikai erők között is. Az MTI szerint Salvini arra kérte Draghit, hogy "vezesse a nemzeti megbékélést".

A miniszterelnök csütörtökön fogadja a szakszervezetek képviselőit, miután a kikötőkben és a fuvarozásban dolgozók megüzenték, hogy készen állnak az ország megbénítására, ha pénteken nem engedik őket védettségi igazolás nélkül munkába állni. Október 15-én lép életbe a kormányrendelet, mely szerint az állami és a magánszektorokban dolgozók kizárólag védettségi igazolással állhatnak munkába. Védettségnek számít, ha valaki már legalább egy adag oltásban részesült, átesett a betegségen, vagy negatív teszteredményt mutat fel. A védettség nélküli dolgozókat a munkaadónak fizetés nélküli szabadságra kell küldeni.

Amennyiben sztrájk lesz, fennakadás elsősorban az ország két legnagyobb kikötőjében, Triesztben és Genovában várható, mindkettő csomópontnak számít az európai áruforgalomban. A trieszti kikötőben dolgozó 950 emberből 380-an egy oltást sem vettek fel, Genovában a kikötői dolgozók 20 százaléka mondott eddig nemet a vakcinára, ami 2500-3000 munkavállalót jelent.

A déli Nápoly és Gioia Tauro kikötőjében a dolgozók oltottsága sokkal magasabb, Bariban és Brindisiben eléri a kilencven százalékot.

A fuvarozók is sztrájkkal fenyegetnek, amivel megbéníthatják az országutak és autósztrádák forgalmát. Szakszervezeti adatok szerint az olaszországi utakon dolgozó fuvarozók harminc százaléka nem rendelkezik védettséggel: vannak közöttük olaszok, valamint külföldiek, többségükben kelet-európai fuvarozók, akik Olaszországban nem elfogadott vakcinával vannak beoltva. A városi tömegközlekedésben dolgozók sem vették fel mindannyian az oltást, a milánói busz-, villamos és metróvezetőknek például egynegyede nincs beoltva.

A védettségi kötelezettség 23 millió munkavállalót érint.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!