A 2011-es formabontó antológia-sorozat végre folytatást kapott! Lehet ez jó hír is, és rossz is. Hiszen, ha megnézzük a nagyreményű antalógia széria múltját, érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek.

Akik ismerik az Alkonyzóna, vagy a Végtelen határok című sorozatokat, azok tudják mire számíthatnak. Akik még egy részt se láttak ezekből, azoknak viszonylag nehéz leírni a Fekete tükröt, mert egy antológia-sorozatról beszélünk. Nincsenek összefüggő történetek, olykor nem is egy univerzumban játszódnak az események a többi résszel.

Az eddigi évadok folyamán a leggyakoribb a horror és a sci-fi volt, de előfordult dráma és vígjáték is. Két közös pont azonban van bennük: a keserédes végkifejlet és a szarkasztikus hangnem.

A Fekete tükör színvonala évről évre folyamatosan csökkent, amelyben az is közrejátszott, hogy a második évad után a Netflix megvette az angol Channel 4-től a szériát. Ez persze rögtön gyűlöletcunamit indított a „wokesággal” vádolt vállalattal szemben. Az utóbbi időben divat a Netflixet ezzel a jelzővel illetni, azért mert egyre nagyobb teret enged az LMBTQ mozgalomnak, és sokan úgy érzik, néha mintha direkt provokálnák az embereket. Az biztos, hogy ezzel a Fekete tükör költségvetése drasztikusan megugrott, és meg tudtak valósítani olyan történeteket, nagy nevű színészekkel, amelyeket addig nem engedhettek meg maguknak.

Sajnos a sorozat minősége nem tartotta ezt az ütemet úgy, mint a büdzséje. Érdekesség, hogy a Netflix megnövelte az epizódok számát is évadonként, a harmadik és a negyedik évad már fejenként hat-hat résszel jelent meg. 2019-ben jött az ötödik évad 3 történettel, majd úgy tűnt, nem lesz folytatás. Több mint 4 éves kihagyás után a Netflix, ígéretét betartva elhozta a nagyreményű hatodik szériát.

Az ötrészes hatodik évad elég kiegyensúlyozott lett. Kellően szórakoztató, elgondolkodtató, ugyanakkor erősen depresszív is. Itt sosem szabad pozitív végkifejletre számítani, próbálok nem spoilerezni. Az első rész egy pszichedelikus sci-fi, dráma, Salma Hayek és Annie Murphy főszereplésével, ami a legújabb AI és deepfake világát forgatja ki, nem kevés öniróniával a streamingóriás részéről.

Nálam a második epizód telitalálat. Imádom a Netflix igaz bűnügyeken alapuló dokumentumfilmjeit, és a Loch Henry című rész pont ezeket figurázta ki. Mindezek mellett egy remek nyomozós szál is van benne, ami csak hab a tortán.

A harmadik részben elhozták nekünk talán a legnagyobb nevű színészeket Josh Hartnett és Aaron Paul személyében. Szintén kissé lassú a történet, de az erős befejezése miatt mindenképpen maradandó élményt nyújtott. Ez az epizód képviselte leginkább a sci-fi zsánert ebben az évadban. Ezt egy gyengébb rész követi, amelynek fordulata nem csak a történeten csavar egyet, de a rész végére a zsánere is teljesen megváltozik. Itt érezhető, hogy a büdzsét a Netflix visszábbvághatta, mert a Mazey Day című rész utolsó harmadában elvérzett a CGI.

Az viszont vitathatatlan, hogy a legszórakoztatóbb epizódot a legvégére tartogatta a Fekete tükör. A hatodik évad zárórésze, a Demon 79 igazi mindenes: egy picit vígjáték, egy picit horror. A vér-mennyiségen talán kicsit spóroltak, de a szerethető főszereplők mindenről elterelik a figyelmet. Anjana Vasan és Paapa Essiedu kettőse megvett kilóra. Ezt a részt nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, és úgy gondolom, minden szemszögből remek évadzáró született.

A színészek terén tehát igazán erős a felhozatal. Nem csak a hollywoodi nevek kapcsán, hanem a karakterszínészek közül is igen ügyesen választották ki a főszereplőket. Sok ismerős színészt találunk a Trónok harcából vagy más ismert franchise-okból. A második részben Samuel Blenkin és Myha'la Herrold kettőse legalább annyira jó volt, mint az utolsó rész már említett Vasan-Essiedu duója. A forgatókönyvek is ügyesek voltak, mivel Fekete tükörről van szó,

Egytől egyig minden rész esetében szintén elmondható, hogy a rendezés is erős, nem kiemelkedő, de iparosmunka mindenki részéről.

Jobb, mint az utóbbi évadok? Ez a legjobb évad? Előbbi kérdésre a válasz egy erős igen. A legutóbbi három évad közül egyértelműen ez a legerősebb, legátgondoltabb és legszórakoztatóbb. Minden eddigi évadban láthattunk egy-egy kiemelkedő részt, viszont voltak kimondottan gyenge epizódok is, illetve a témák és tanulságok is gyakran ismétlődtek. Ez utóbbival nem lehet a legújabb évadot megvádolni,

A hatodik évad esetében mindössze egy kissé gyenge epizód van, cserébe a kiemelkedő részek sem ütnek akkorát, mint az első széria esetében. Lehet, hogy jót tett ez a 4 év kihagyás, volt idő egy kielégítő évadot összerakni.

Akik szeretik az antológiákat és nem kizáró ok a negédes befejezés hiánya, azok imádni fogják a Fekete tükör legújabb részeit. Akik azért nem biztosak még ezek után sem a dologban, azoknak inkább azt javasolnám, nézzék meg az első két-három epizódot a sorozat első évadából. Ha azután ráéreznek az ízére, akkor

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!