Még november elején sérült meg, azóta sem a magyar válogatottban, sem csapatában, a Freiburgban nem tudott pályára lépni. Mikor térhet vissza, tudja már?
Valószínű csak jövőre. Én sem tudom, hogy most pontosan mi a helyzet, soha nem történt még hasonló velem. Nincs más választásom, türelemmel kell lennem, és felemelt fejjel mindent megtenni a mihamarabbi gyógyulásért. Külön foglalkoznak velem a klubnál, sok a feladat, de természetesen szó nélkül elvégzem az előírt gyakorlatokat.
A freiburgi vezetőedző, Christian Streich szerint túl sokat játszott az ősszel a válogatottban. Mennyire feszült a német szakember, hogy nem számíthat egyik alapemberére?
A magyar médiában egy picit jobban felfújták a dolgot. Talán a kattintások, talán más miatt, fogalmam sincs. Meg kell védenem őt, mert egyáltalán nem volt a véleménye mögött az az él, amit azért a cikkek nagy részében érezni lehetett. Egyszerűen csak elmondta, hogy nem pihentem eleget.
Mi történt volna, ha ez a sérülés Felcsúton éri?
Ha hiszi, ha nem, a Puskás Akadémia olyan színvonalas, hogy Németországban is kilógna. Felcsúton nagyon komoly szakmai munka folyik, hihetetlen fejlett a központ, egy mini sportvárost érdemes elképzelni, ahol minden adott ahhoz, hogy a játékosok kihozzák magukból a legtöbbet.
Tényleg csak rajtuk múlik, hogy mire viszik. Ha dolgozni akarsz, a legjobb helyen vagy.
Sallai Roland, a Freiburg és William, a VfL Wolfsburg átékosa a német
első osztályú labdarúgó-bajnokság 2018. szeptember 22-i mérkőzésén Wolfsburgban. Fotó: Daniel Hecker / EPA / MTI
Az eredmények viszont egyelőre nem jönnek.
Ismerve most már a német körülményeket és mentalitást, otthon talán az a probléma, hogy a játékosok mindent megkapnak, és akadnak, akik el is kényelmesednek. Úgy meg nem lehet teljesíteni.
Ha a pénz megvan, már nem is fontos annyira a futball?
Sallai Roland
született: 1997.05.22., Budapest
csapatai:
2014-2017 - Puskás Akadémia
2016-2017 - Palermo (olasz, kölcsönben)
2017-2018 - APOEL (ciprusi)
2018- - Freiburg
válogatottság/gól: 12/1
Magánügy, hogy ki, miért kel fel reggelente. Elképzelhető, hogy valaki megelégszik a minimummal, eljut mondjuk egy közepes szintre, a többi meg tökmindegy neki. Én, személy szerint, távol állok ettől a világképtől.
A kemény munkában hiszek, minden edzésen és meccsen 100 százalékot adok ki magamból, sosem fogadnám el a második opciót, ha tudom, elérhetem a legjobbat is. Sokat tettem azért is, hogy most ott tartsak, ahol, talán már a Bundesligában is bebizonyítottam, hogy van helyem a legjobbak között. A sérülésem bosszantó, de nem fogok meghátrálni.
Korábbi csapatával, a ciprusi APÓEL-lel már van hat Bajnokok Ligája-mérkőzése. Nem volt fura ősszel úgy nézni a meccseket, hogy nem érintett?
A tavalyi Bajnokok Ligája-szezon hihetetlen élmény volt. Tanulási időszaknak fogtam fel, hiszen az a legmagasabb szint, ahova klubszinten eljuthatok- Így próbáltam ellesni az idősebb csapattársaimtól, de még az ellenfelektől is ezt-azt. Itt a felkészülésre, az apró dolgokra gondolok, és most próbálom is kamatoztatni az ott tanultakat. Azt gondolom, a jövőben még nagyon jól jöhet, hogy megtapasztalhattam a BL-meccsek ritmusát. Most azt érzem, jó helyen vagyok Freiburgban, és azért dolgozom, hogy egyszer visszakerüljek a Bajnokok Ligájába.
Jelenlegi csapata inkább a Bundesliga középmezőnyéhez tartozik, a BL elég messzinek tűnik.
Az a célom, hogy idővel lépjek majd egyet előre, de még az út elején járok. Először a Freiburgnál kell kiharcolnom, hogy nélkülözhetetlen legyek, ehhez viszont időre van szükségem. Gólokat szeretnék lőni, gólpasszokat adni, hasznos tagja lenni a csapatnak. Rajta vagyok, ennyit mondhatok.
Sallai Roland még a Palermo mezében Fotó:Alberto Lancia/ EPA / MTI
Hogy fekszik önnek a Bundesliga?
Szerintem sikerült megszoknom a fizikálisabb stílust. Sokat kell futni, rengeteg az ütközés, egy perc szünet sincsen.
Csak azért kérdezem, mert 21 évesen már össze tudja hasonlítani a Serie A-t és a német bajnokságot. A két stílus között pedig azért van különbség.
Az olasz foci taktikusabb, a német melósabb, oda kell tenned magad keményen, mert különben eltaposnak.
Freiburg és Palermo között is van egy kis szakadék, nem?
Az biztos, hogy a Freiburgnál jobban megbíznak az emberek a másikban. Bármi van, ugranak, segítenek, ott vannak neked éjjel-nappal, és ez nyilván ad egyfajta biztonságtudatot. Ez nem baráti közösség, itt valamennyien egy nagy család része vagyunk, és úgyis állunk a másikhoz. Mondanom sem kell, egy percig nem volt gond a beilleszkedéssel. Olaszországban más volt a helyzet.
Rosszul érezte magát a Palermónál?
Azt nem mondom, hogy rosszul éreztem magam egy olasz első osztályú csapatnál, de nehéz volt. Főleg azért, mert a klubon belül óriási volt a rivalizálás, az egyes posztokon öldöklő harcot vívtak a játékosok. Az öltözőben is kialakultak a klikkek, nehezen fogadtak be új embereket, én tartom, hogy ha tehették volna, keményen rám szálltak volna. Mentálisan nagyon ott kellett lenni fejben, mert könnyen megtörhetik az embert a szurkálódások.
Mit tanácsol, mit tegyen az, akit a közössége kipécézett? Engedje el, úgyis abbahagyják, vagy szálljon szembe?
Mindenképpen az utóbbi, én már megtanultam. Ha nem is vagy erősebb, mint a másik, lássa csak, hogy kemény vagy. Nem egyszerű, de egyben kell lenned, ki kell állnod magadért, máshogy nem megy.
Erősödött akkor Olaszország után.
Hogyne, persze, rengeteget. Leckének fogom fel.
Jól gondolom, Cipruson picit lazább volt a helyzet?
Sokkal. Teljesen más munkakultúra, más felfogás, más ritmus. Amíg mondjuk Freiburgban egy nap négy, öt, hat óra edzésből áll a központban, addig az APOEL-nél odaérsz a foglalkozás előtt 30 perccel, két óra múlva már otthon vagy. Nem lehet összevetni a két világot.
Sallai Roland az APOEL játékosaként egy Tottenham elleni mérkőzésen Fotó: Jack Guez / AFP
Azért biztos megkapta, hogy Ciprusra nyaralni ment.
Áh, nem foglalkozom butaságokkal, csak annyit mondok, hogy nem véletlenül jutottunk el a Bajnokok Ligájába és játszottunk a Santiago Bernabeúban. Ha az ember a tengerparton téblából, nem fog soha az életben a BL-ben focizni. A legforróbb napokon is keményen dolgoztunk, hogy aztán ki-ki mit csinált utána, csak rá tartozik - beugrani mondjuk a jéghideg tengerbe valóban jó döntésnek tűnt az esetek többségében.
A magyar válogatottban Marco Rossinál alapember, már ha nem sérült. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy éppen Dzsudzsák Balázs helyén játszik. Nem volt ebből probléma?
Mindenki játszani akar, profik vagyunk, tudjuk, hogy mennek a dolgok. Az edzéseken odatesszük magunkat, kihajtjuk a maximumot, aztán a kapitány majd úgyis eldönti, kinek szavaz bizalmat. Nem vagyunk riválisok, hiszen egy cél vezérel minket, az pedig hogy minél több meccset nyerjünk a magyar szurkolókért. Nagy dolog amúgy, hogy Dzsudzsák Balázshoz hasonlítanak, nagyon tisztelem őt, felnézek rá, soha nem volt konfliktusunk, profin kezeli a helyzetet. Rengeteg mindent megélt már, nem véletlenül csapatkapitány, ha ad tanácsot, igyekszem azt megfogadni.
Mintha elindult volna valami a csapatnál. Merre tart jelenleg a magyar válogatott?
Abszolút jó irányba. Olyan szövetségi kapitányunk van, aki pontosan tudja, mit akar. Megvan a filozófiája és a szaktudása, a pályán pedig rajtunk múlik, hogy mit tudunk megvalósítani belőle. A jövő csapata épül, és ez, azt hiszem, azért elég izgalmas.
Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI
