Nincs beszédes kedvében az az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen állapotukat kihasználva elkövetett emberöléssel gyanúsított L. Tamás, aki baltával végzett a tizenéves lányaival Aszódon.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi továbbra sem tett vallomást, és csak annyit mondott, hogy sajnálja a történteket.

A lányok láthatásra érkeztek az apjukhoz május 20-án. Az apa valószínűleg még aznap éjjel az álmukban végzett velük, majd megpróbált öngyilkos lenni, és egy mozdonynak rohant. L. Tamást életveszélyes állapotban vitték kórházba a brutális kettős gyilkosság után. A férfit letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték, miután kihallgatható állapotba került. Jelenleg is itt tartózkodik.

Kapcsolódó

Letartóztatták az aszódi kettős gyilkossággal gyanúsított férfit

A férfi a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát.

A gyanúsított és a felesége házassága már hat-hét évvel ezelőtt megromlott. Az asszony két közös gyermekükkel 2018-ban költözött el a férjétől, majd 2019-ben kezdeményezte a házasságuk felbontását.

Idén áprilisban a Gödöllői Járásbíróság felbontotta a házasságot, a gyermekeket pedig az édesanyjuknál helyezte el, azzal, hogy az apa kéthetente találkozhat személyesen a lányaival. A meggyilkolt lányok azonban nem szívesen mentek az apjukhoz, mert féltek tőle. A gyerekek eltűnését az anyuka jelentette be, miután napokig nem tudta elérni őket.

De így is csak majd egy hét után derült fény a borzalmakra, mert a rendőrök kimentek ugyan az apa lakásához, de nem mentek be. A mulasztások miatt öt rendőr is fegyelmit kapott.

Kapcsolódó

Öt rendőr kapott fegyelmit az aszódi kettős gyilkossággal kapcsolatos mulasztások miatt

Különböző, súlyos fenyítéseket szabtak ki rájuk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!