Lewis Hamilton hetedjére is Forma-1-es világbajnok lett. A Mercedes pilótájának egyetlen érdemi kihívója csapattársa, Valtteri Bottas volt, akit azonban simán megelőzött, ennek ellenére rendszeresen a fejéhez vágják, hogy akkora a különbség a mezőny többi autójához képest, hogy abban bárki nyerne.

Most akkor Lewis Hamilton minden idők legjobb Forma-1-es versenyzője?

Michael Schumacher rekordját már beállította a világbajnoki címek tekintetében.

Ebbe a megállapításba kötött bele Carlos Sainz, a McLaren jelenlegi, de a Ferrari jövő évi pilótája. A spanyol pilóta szerint ugyanis kevesen olyan jók, mint Hamilton.

Egyforma autóban is kevés ember tudná legyőzni Hamiltont egy húszversenyes szezonban. Ha viszont Hamiltont kivennénk a mezőnyből, bármelyik pilóta győzhetne a Mercedesszel. Ez írja le legjobban a mostani F1-et és azt, hogy Hamilton minden idők egyik legjobbja, akkor is, ha a legjobb kocsiban vezet

- idézi Sainzot a motorsport.com.

A spanyol szerint nyomás alatt teljesít ragyogóan a vb-győztes, az időmérő utolsó etapjában, esőben, kiélezett szituációkban. Sainz szerint ahhoz, hogy igazán kiismerjen egy pilótát, egy csapatban kell szerepelnie vele, ennek ellenére is látja, Hamilton a legjobbak között van.

"Lehetetlen felmérni egy versenyző képességeit, ha nem ugyanazt az autót vezetjük. Hamilton minden idők egyik legjobbjának tűnik, ezt még úgy is meg tudom állapítani, hogy nem vagyunk csapattársak."

Sainz az idei szezonban még háromszor láthatja akció közelben a hétszeres bajnokot, legközelebb Bahreinben ezen a hétvégén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!