A kétezres évek vége óta húzott Barbie-filmről hónapok óta nem érkezett semmiféle új információ, így egészen mostanáig csak annyit lehetett biztosan tudni róla, hogy a rendezői székből Greta Gerwig igyekszik maradandót alkotni,a címszereplőt pedig Margot Robbie alakítja majd, a Collider információi szerint most azonban a férfi főszereplő személye is kiderült: Ken bőrébe Ryan Gosling bújik majd.

A Sony által készített filmről először 2009-ben lehetett hallani, öt évvel később azonban még mindig csak

Diablo Cody forgatókönyve állt készen. A stáb első tagjáról 2016-ban, a Hilary Winston által ekkorra újraírt forgatókönyv elkészülte után röppentek fel hírek: a filmvilágot az a később megerősített hír járta be, miszerint

Barbie-t

Amy Schumer alakítja majd.

2018-ban ez az információ már rég nem volt aktuális, hiszen a Sonytól a Warnes Bros. vette át a stafétát, ami Schumer helyett Margot Robbie-nak adta a címszerepet, rendezőként pedig

Patty Jenkinsről szóltak a hírek.

A stáb tíz év után sem állt össze, 2019-ben ugyanis már arról pletykáltak, hogy Gerwig veszi át Jenkins helyét, aki partnerével,

Noah Baumbachhal közös forgatókönyvét vinné a vászonra.

A kósza híreket

azóta megerősítették, most, Gosling feltűnésével pedig újabb akadály hárult el a gyártás megkezdése elől, így a munkák

ideális esetben akár már 2022 elején megkezdődhetnek.

Kapcsolódó

Margot Robbie játssza Barbie-t az élőszereplős filmben

Greta Gerwig rendezi a filmet.

Kérdés, persze hogy mi lesz a végeredmény, hiszen a Mattel által 1959-ben életre hívott, két évvel ezelőtt gendersemleges, kerekesszékes, illetve végtagprotézist viselő kiadást is kapott Barbie-figurát korábban még csak egyszer, 1990-ben sikerült élőszereplős filmmel eljuttatni a mozikig.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!