Ahhoz, hogy itt ülhetünk együtt, természetesen az kellett, hogy nagyon sok ember dolgozott azon, hogy két-három héttel ezelőtt beszállhassak az intézménybe, ha nem is teljes jogkörrel, de már dolgozhattunk azon, hogy az évad létrejöjjön. Az átadás-átvétel a legelegánsabban és legprofesszionalistábban zajlott le, ráadásul egy biztonságos anyagi környezetet is teremtett az előző vezetés, ezt is köszönöm a színház nevében, és a minisztérium elegáns támogatását is. Ez lehetővé teszi a különben is alapvető szándékunkat, hogy az évadot beindítsuk, bármi történik, mert, mint mindenki ebben a szakmában, úgy vesszük, hogy ez az évad elindítható

- kezdte a Vígszínház következő, 2020/21-es évadjáról szóló sajtótájékoztatóját Rudolf Péter, aki az idei turbulens tavasz után távozó Eszenyi Enikőt váltva, hivatalosan csak a mai naptól, július 1-től a Vígszínház igazgatója. A sajtótájékoztatót némiképp rendhagyó módon a Víg nagyszínpadán tartották, mondván, így a sajtó is jobban átérzi, mit jelent ezen a színpadon állni. Rudolf Péter a társulat több tagját is bevonta a sajtótájékoztatóba, illetve némi politika is jelen volt a színpadon Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára, valamit Karácsony Gergely főpolgármester személyében - hogy pontosan miért, az ugyanakkor nem derült ki, ugyanis egyik sem szólalt meg az esemény alatt, amit némi dramaturgiai vénával finom állásfoglalásnak is tekinthetnénk. A színház eseménydús tavaszát azonban az új igazgató nem is nagyon említette.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Rudolf értelemszerűen annak tisztázásával nyitott, hogy a koronavírus-járvány miatti tiltások után hogyan terveznek a továbbiakban. Ahogy azt már az elején leszögezte, a színház egyértelműen azzal tervez, hogy az új évad menetrend szerint el tud indulni, sőt, a járvány miatt elmaradt előadások miatt alighanem korábban is kezdődik majd az évad, mint általában. Amellett ugyanis, hogy biztosítják a jegyek visszaváltásának lehetőségét, szeretnék, hogy mindenki megnézhessen minden előadást, amire jegye volt. Ezen túl pedig üzemszerű működésre készülnek a "békeidőkben" bejáratott premierszámmal: három nagyszínpadi, és három Pesti színházas bemutatót terveznek, illetve a Házi Színpadon is bemutatnak két előadást. Az igazgató arról is beszélt, hogy bízik benne, a közönség is visszatér:

Itt százhuszonöt évvel ezelőtt lázas építkezés folyt, és most ezt az építkezést elvont értelemben folytatjuk, újra vissza kell állítanunk a bizalmat. Ez ügyben egyébként érdemes lenne végiggondolni, hogy ha volt egy erős kampány, hogy maradj otthon, akkor, ha a vírushelyzet megengedi, érdemes lenne egy másik kampányt is összehozni, hogy »gyere színházba, várunk szeretettel, gyere, gyere, gyere« - bár ezt még nem gondolom a végső kampányszövegnek.

Az első új nagyszínpadi bemutató október 3-i premierrel Az öreg hölgy látogatása, mely az igazgató elmondása szerint olyan mű, ami "nagy esély arra, hogy egy ilyen hektikus helyzet után egy társulat összekapaszkodjon." Dürrenmatt klasszikusában Börcsök Enikő és Hegedűs D. Géza játsszák a főszerepeket, a darabot Rudolf Péter rendezi, a mű színpadra állítása már a pályázatában is szerepelt, és eleve, rég foglalkoztatja a darabban felrajzolt fő konfliktus.

Engem személyesen mindig érdekelt, hogy amikor valaki egy kívülálló szemével teljesen nyilvánvaló módon amorálisat lép, akkor hogy tud másnap tükörbe nézni, mi az a technika, hogyan dumáljuk meg önmagunkat

- mondta el erről Rudolf Péter. A Vígszínház "kisszínpada", a Pesti Színház kortárs évaddal áll elő a következő évadban, az első bemutatójuk október 16-án a Valló Péter rendezésében érkező Az apa, melynek főszereplőjét, egy Alzheimer-szindrómás öregurat Kern András alakítja majd, és a fajsúlyos téma ellenére a darab nagy részében a humor uralkodik majd. Ezt november végén A kő című Marius von Mayerburg-mű követi szintén a Pesti Színházban, a Prágai Városi Színházak igazgatója, Michal Docekal rendezésében. A 2020-as év utolsó bemutatója egy nagyszínpadi premier lesz december 12-én: a Szerelmek városa című francia film színpadi adaptációjában ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós újra rendező-író párosként működik együtt.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Apropó film: Török Ferenc filmrendező színpadra kalandozik, és rendez egyet a Pesti Színházban jövő év februárjában, éspedig egy ősbemutatót, Yasmina Reza kortárs drámaíró Bella figura című darabját, melyben a szülési szabadságról visszatérő Petrik Andrea lesz az egyik főszereplő Halász Judit és Wunderlich József mellett. És hogy meglegyen az egyensúly, a kortárs ínyencség után a Vígben a klasszikusok klasszikusa, a Kabaré is színpadra áll valamikor az évad második felében. Ezek mellett a Házi Színpadon már ez év szeptemberében beindul a munka, a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én ugyanis egy Csáth Géza-művekből készült előadást, a Csáth és Démonait mutatják be, de színpadra áll majd A rendes lányok csendben sírnak című Durica Katarina-mű is Kútvölgyi Erzsébettel, Balázsovits Edittel és Márkus Lucával, mely gyakorlatilag egy maffiatörténet, rendhagyó módon női szemszögből.

A következő évad ezen túl fontos mérföldkő is: 2021 májusában lesz a színház 125. születésnapja, amit egy nagyszabású zenés előadással terveznek megünnepelni. Rudolf Péter kiemelte azt is, hogy ő alapvetően a meglévő társulattal szeretne együtt dolgozni, így viszonylag kevés új tag csatlakozik: Brasch Bence, Méhes László, Seress Zoltán és Telekes Péter. A Vígszínházra még ebben az évadban vár egy megkésett évadzáró társulati ülés, az után pedig - a pótolandó előadások miatt - indul is az új évad. Ha a sokat emlegetett második hullám is úgy akarja.

Kiemelt kép: 24.hu / Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!