A Roszatom egyik alvállalkozója több, a Paks 2 beruházáshoz tartozó építkezésen dolgozó munkavállalónak is felmondott a héten, számolt be róla Harangozó Tamás szocialista képviselő. Az RTL Híradónak több olyan munkás is nyilatkozott, akiknek több havi bérükkel tartozik a cég.


Idén januártól kezdve nagyon sok ember nem kapott fizetést. Én perpillanat a februári és ezt a havi… Másfél hónapja nem kaptam egyáltalán fizetést

- fogalmazott egyikük.

A riport szerint márciusban két hét kényszerszabadságra küldték a dolgozókat, ám amikor visszatértek, közös megegyezéssel történő szerződésbontásról szóló okirattal várták őket. A dolgozók szerint többnyire külföldiek, keleti vendégmunkások voltak a cégnek, amelynek vezetői oroszok.

Harangozó Tamás szerint fennáll a gyanúja, hogy a cég egyszerűen be fog csődölni és nem is fogják megkapni a pénzt.

Én felszólítom a kormányt és személy szerint a paksi bővítésért felelős minisztert, Süli Jánost is, hogy azonnali hatállyal intézkedjen

- mondta.

Süli János hivatala a Roszatomhoz irányította az RTL Híradó stábját, mert ezen az építkezésen az orosz cég megbízásából folyik a munka. A Roszatom magyarországi képviselete elismerte, hogy vannak problémák. Úgy fogalmaztak:

bizonyos átmeneti, technikai jellegű nehézségek jelentkeztek, ám a projekt orosz fővállalkozója külön erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy segítse az alvállalkozóit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!