Volt egy 2,1 millió forintba kerülő étkezőasztal is, valamint a 10 darab szék is. Az utóbbi tárgyakat 3,4 millióért szerezték be.


Novák Katalin köztársasági elnöki kinevezése után csaknem 280 millió forintért újították fel a Béla király úti elnöki rezidenciát. Az rtl.hu információi szerint a 2022-es restauráció során több helyen cserélték a burkolatot, és rendbe tették az épület egyéb részeit is, így a gépészetet és az elektromos hálózatot is.

A felújítási munkák során sminkszobát és egy alagsori moziszobát is kialakítottak, valamint létrehoztak egy hangszigetelt zeneszobát is függesztett kazettás álmennyezettel.

Egy kimutatás szerint két beépített mélysugárzóra 671 ezer forintot költöttek, 3 beépített hangfalra 1,9 millió forintot, további négy beépített hangfalra 958 ezer forintot, míg egy hangáteresztő vetítővászonra 2,46 millió forintot. A végerősítő 480 ezer forintba került, de fordítottak a rendelkezésre álló pénzből kanapékra (4 darab 960 ezer forintért), tükörre, babzsákra és szőnyegre is.

A lap emlékeztet rá, hogy figyelemreméltó tétel a bruttó 2,1 millió forintba kerülő étkezőasztal is, valamint a 10 darab szék is, amelyeket 3,4 millióért szereztek be. Ezek a tételek mind a rezidenciához tartoznak, azaz az állam tulajdonát képezik, így ezek Novák Katalin kiköltözése után is maradnak az épületben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!