Nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra és nem hagyjuk magunkat - mondta a cég vezetője. Bige László szerint ez arról szól, hogy „bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez”.


Mégsem zár be végleg a Nitrogénművek, nem küldik el a dolgozóikat és jövőre akár újra termelhetnek - ezt mondta az RTL Híradónak Bige László. A cég tulajdonosa inkább bíróságra menne a műtrágyagyár működését ellehetetlenítő különadó miatt.

Bige ugyanakkor korábban azt mondta az Agrárszektornak, hogy végleg leállítják a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyárában. Az üzem múlt hétfőn állt le, a tervek szerint egy hónap múlva újraindult volna, de a tulajdonos azt mondta: az elviselhetetlen mértékű kormányzati különadók miatt végleg befejezik.

- fejtette ki a cégvezető.

Az RTL Híradónak azonban Bige már arról beszélt, hogy átértékelték a helyzetet.

„Meggondoltuk és nem fogjuk a termelését véglegesen megszüntetni a Nitrogénműveknek, hanem küzdeni fogunk érte” - mondta Bige a csatornának. Szerinte a szén-dioxid kvótákra kiszabott magyar különadó miatt kerültek nehéz helyzetbe, ami nagyjából tonnánként 20 ezer forinttal drágítja meg a műtrágya gyártását. Ezt pedig úgy látja, hogy nem lehet kigazdálkodni, és az egészet jogszerűtlennek tartják.

Az összes európai műtrágyagyárnak van ingyenes szén-dioxid kiosztása. 50-55 eurós hátrányba kerültünk minden versenytársunkkal szemben” - mondta az üzletember. A cég korábban 1000 ember elbocsátását helyezte kilátásba, de a Híradónak már a cégvezető azt mondta: erre nem fog sor kerülni.

Bige László és üzleti érdekeltségei ellen már korábban több rendőrségi eljárás is indult, sőt a vállalkozó egy időre még házi őrizetbe is került. A kormány tagadta, hogy bármi közük lenne az eljárásokhoz, de Bige akkor is azt mondta, hogy meg akarják szerezni agráripari érdekeltségeit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!