Karácsony Gergely szerint a szerződés határozatlan idejű, és a fővárosnak egyáltalán nincs oka felmondani azt.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, csak márciusig lehet használni a BKK bérleteit Budapest határain belül az állami fenntartású járműveken, azaz a héveken, a vonatokon és a Volánbusz járatain. Ezt a MÁV jelentette be szilveszterkor. Egészen pontosan azt, hogy az állami és a fővárosi szolgáltatók között megkötött szerződés csak március elsejéig lesz érvényben.

Az RTL Híradó birtokába jutott dokumentum szerint azonban azonban ilyen határidő nem szerepel. Azt egyébként a MÁV illetékese is aláírta.

– nyilatkozta a Híradónak Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: „A főváros biztosan nem fogja fölmondani, mert ez ellentétes a budapestiek érdekeivel, ellentétes az agglomerációban lakók érdekeivel is. Ha a kormány ezt föl akarja mondani, akkor ez az ő politikai döntése lesz.”

Szerinte a Lázár János vezette minisztériumtól sem jelezték, hogy felmondanák a Budapest-bérletről szóló szerződést. A városvezető beszélt arról is, hogy vannak ugyan viták az állam és a főváros között a közlekedés finanszírozásáról, de ezek pénzügyi-szakmai, és nem politikai természetű viták voltak. „Pont az a baj, hogy elkezdtünk politizálni ezzel, legalábbis a kormányoldalon” – tette hozzá Karácsony Gergely.

Bár Lázár János korábban utalt arra, hogy mindig készséggel válaszol a sajtó kérdéseire, a csatorna idáig sem őt, sem minisztériumát nem tudta elérni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!