A XII. kerületi Önkormányzat 2020-ban három, mai arcát a Rákosi-érában elnyert épület lebontását tűzte ki, hogy helyükön egy tömbrehabilitáció keretin belül lakásokat, irodákat és üzleteket építsen.

A témában 2021 áprilisában írtunk hosszú cikket, megemlékezve az eltűnésre ítélt épületek történetéről, de az új tervekről ismertté vált információkat is összegyűjtöttük.

A korábban a Közlekedési Építő Vállalatnak, a Dolgozó Ifjúság Szövetségének, a XII. kerületi Tatarozó Vállalatnak és a helyi pártbizottságnak is otthont adó, hatemeletes Böszörményi út 20-22., a Közúti Hídberuházási Vállalat, a Kotró és Vasútépítő Vállalat, illetve a Földalatti Vasút Vállalat egykori otthonaként ismert Böszörményi út 24., valamint az utazó fiatalokat a Kádár-korban Express Szálló néven váró, irodaházként született Beethoven utca 7-9. telkére tervezett beruházásról egy megvalósíthatósági tanulmánynak, illetve az A3 Építész Kft. által készített tömegterveknek -

ez annyiban különbözik a látványtervektől, hogy nem a végleges épületeket, hanem mindössze az ide szánt struktúrák méreteit és arányait mutatják

- köszönhetően mindössze annyit lehetett tudni, hogy a teljes egészében kerületi tulajdonú BBSZ 2022 Ingatlan Kft. közreműködésével, saját beruházásban

százhúsz otthont hoznak itt létre, de egy 521 négyzetméteres orvosi rendelőnek, üzlethelyiségeknek, illetve egy 299 férőhelyes (közel felerészt a leendő lakók által használható) mélygarázsnak is jut majd hely.

Galéria

Fejlesztési megvalósíthatósági tanulmányterv / Value 4 Real

24huGaléria

Rövidesen elindulhat a Böszörményi úti irodaházak bontása, otthonok kerülnek a helyükre

Rövidesen elindulhat a Böszörményi úti irodaházak bontása, otthonok kerülnek a helyükre

1/4 Fejlesztési megvalósíthatósági tanulmányterv / Value 4 Real

Fotó megosztása:

2/4 Fejlesztési megvalósíthatósági tanulmányterv / Value 4 Real

Fotó megosztása:

3/4 Fejlesztési megvalósíthatósági tanulmányterv / Value 4 Real

A Böszörményi út felől

Fotó megosztása:

4/4 Fejlesztési megvalósíthatósági tanulmányterv / Value 4 Real

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Százhúsz új lakás születik a XII. kerületben, még tömöttebbé válik a környék

XII. kerület

Túlépített szörnnyé alakul egy századfordulós óbudai lakóház

faszádizmus

Középkori templomokon megszokott részlet került a hatvanas évek egyik budai irodaházára

irodaház

Hatvan éve még szürke irodaházakkal tömték volna tele a Kálvin teret

belváros

Irodaházként újul meg a húsz éve üresen álló Almásy-palota

almásy palota

Fotó megosztása:

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) által nyilvánosságra hozott dokumentumok megjelenése óta a témában semmiféle megnyugtató fejlemény nem került napvilágra, azt azonban már tavasszal is tudni lehetett, hogy a bontási munkákat, illetve az építést 2022 tavasza negyede, illetve 2023 ősze közt kívánták megvalósítani.

Cikkünkben akkor arról írtunk, hogy az új beépítés növeli majd a környező utcák fogalmát, az elmúlt években tapasztaltnál nagyobb környezeti zajterhelést, illetve magasabb zajszintet eredményezve, sőt, a környező utcafronti lakások élhetősége is csökken majd.

Kérdés volt persze az is, hogy a területen ma álló épületek milyen állapotúak, illetve hogy

tényleg feltétlenül szükség van-e az átalakításokkal szemben jóval több erőforrást felemésztő, nagyobb zajt generáló bontásra, illetve új építésre.

Galéria

Google Street View

A bontandó épületek a Böszörményi út felől, balra a 20-22., jobbra a 24.

24huGaléria

Rövidesen elindulhat a Böszörményi úti irodaházak bontása, otthonok kerülnek a helyükre

Rövidesen elindulhat a Böszörményi úti irodaházak bontása, otthonok kerülnek a helyükre

1/5 Google Street View

A bontandó épületek a Böszörményi út felől, balra a 20-22., jobbra a 24.

Fotó megosztása:

2/5 Google Street View

Fotó megosztása:

3/5 Google Street View

Fotó megosztása:

4/5 Google Street View

A T alaprajzú Böszörményi út 20-22. kevéssé ismert hátsó szárnya, illetve a fő épülettömeg találkozása

Fotó megosztása:

5/5 Google Street View

A Beethoven utcai épület képe

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Százhúsz új lakás születik a XII. kerületben, még tömöttebbé válik a környék

XII. kerület

Túlépített szörnnyé alakul egy századfordulós óbudai lakóház

faszádizmus

Középkori templomokon megszokott részlet került a hatvanas évek egyik budai irodaházára

irodaház

Hatvan éve még szürke irodaházakkal tömték volna tele a Kálvin teret

belváros

Irodaházként újul meg a húsz éve üresen álló Almásy-palota

almásy palota

Fotó megosztása:

Az ügy az elmúlt hónapokban szemmel láthatóan nem igazán lépett előre: nem váltak publikussá az esetleg elkészített végső látványtervek, nem indult építési engedélykérés a vonatkozó hatósági rendszerekben, és a bontásokról sem lehetett hallani - egészen mostanáig, hiszen az ÉTDR adatbázisában jól látható, hogy a kerület a házak eltűnéséhez szükséges engedélyeket kérte a Kormányhivataltól.

Háromból két esetben ezt meg is kapta: a Böszörményi út 24. ügyében december 6-án, a Beethoven utca 7/b-9. pedig december 15-én született végleges döntés, a hármas legnagyobb tagja, a Böszörményi út 20-22. ügyében viszont november 10-én megszüntették az eljárást, így annak sorsa egyelőre nem ismert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!