A Disney katalógusában szereplő rajzfilmeket, köztük a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve című klasszikusokat is olyan felirattal láttak el, melyek a produkciókban előforduló sztereotípiákra hívják fel a figyelmet.


Ez a műsor negatívan ábrázol és kezel embereket vagy kultúrákat. Ezek a sztereotípiák akkor is rosszak voltak és ma is azok

- olvasható a kiírásban, mely az említett rajzfilmek mellett a Macskarisztokraták, valamint a Susi és Tekergő lejátszásakor is megjelenik.

Üzenetében a Disney megjegyzi, ahelyett, hogy eltávolították volna a filmeket a programból, "inkább tudomásul akarják venni annak káros hatásait, tanulni akarnak belőle és párbeszédet kezdeni egy befogadóbb jövő megteremtése érdekében".

A streamingszolgáltató először tavaly novemberben kezdte feliratozni a rasszizmussal kapcsolatos figyelmeztetéssel a katalógusában szereplő filmeket. Akkor azonban még rövidebb volt a figyelemfelhívó szöveg, és csupán annyit jegyzett meg, hogy eredeti formájában vetítik a produkciót, amely "esetleg azóta elavult kulturális ábrázolásmódot tartalmazhat".

A BBC szerint a Disney szolgáltatásában egyes filmek, köztük az 1946-ban készült A Dél dala - Rémusz bácsi meséi, egyáltalán nem szerepelnek a rasszizmus megjelenítése miatt.

(MTI)

Kiemelt kép: WALT DISNEY / COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!