Két autó karambolozott kedd délután Jánosmajor belterületén. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy Nagydorog felől érkező jármű kezdett előzésbe a 63-as főúton.

A manővert azonban már nem tudta időben befejezni, ezért a 12-es kilométerszelvénynél összeütközött egy szemközti sávban haladó szerb rendszámú kocsival. A balesetet okozó járművet vezető 65 éves szedresi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A másik autó sofőrje könnyebben sérült.

A helyszínelés teljes útlezárás mellett folyik. Az északi irányból érkező forgalmat a tengelici körforgalomnál Harc irányába, míg a Szekszárd felől érkezőket Szedres irányába terelik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!