Ha valami különlegességre fáj a fogatok az unalmas moziszezonban, de nem akartok komoly filmet nézni, választani se lehetne jobbat a Lisa Frankensteinnél. Egy könnyed, morbid, ismerős elemekből felépített fekete komédia, de nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Diablo Codyról tudjuk, hogy nagyon jó író. Meg is nyerte az Oscar-díjat a 2007-es Junoért, amelynek ő írta a forgatókönyvét. Szövegkönyveiből árad a maró szarkazmus és tényleg kegyetlen témákkal képes nagyon könnyeden viccelődni.

Főszereplőnk Lisa (Kathryn Newton) a társai által kiközösített diák, mert édesanyját kegyetlenül meggyilkolták régi lakhelyén. Sokan még azt is pletykálják róla, hogy köze lehetett a baltás gyilkossághoz, ami természetesen nem igaz. Tutyimutyi édesapjának (Joe Chrest) új felesége (Carla Gugino) természetesen jó mostoha lévén megkeseríti főhősünk életét. Nincsenek barátai, az egyetlen kedves teremtés az életében mostohatestvére, Taffy (Liza Soberano).

Ő próbálja behúzni a kisváros lüktető, bulis életébe Lizát, persze sikertelenül. Egyetlen dolog hoz neki örömöt, a város szélén található egy agglegénytemető, ahol Lisa a szabadidejét tölti, verseket olvas, álmodozik, szinte szerelmes a hely „szellemébe”.

Lisa gyakorlatilag befogadja magához a zombit(Cole Sprouse), mint anno E.T.-t a kisgyerekek. A sztori itt kicsit magasabb sebességre kapcsol, és több szerencsétlen haláleset következtében Lisa elkezd segíteni az élőhalottnak, hogy visszanyerje eredeti külsejét.

Történetünk 1989-ben játszódik, vicces módon pont abban az évben, amikor a film rendezője – Zelda Williams (Robin Williams lánya) – született. Az egész film fiatalos és frissnek hat, még az ismerős toposzok ellenére is. Megszokott receptekből építkezik, de nem hat klisésnek. Bár kitalálható előre, mi fog történni, a Cody-párbeszédek élettel teliek és szórakoztatóak. Még úgy is, hogy egy jó adag fekete humorral operál.

Akik látták a szintén Cody által írt Ördög bújt beléd című horrorvígjátékot, azok körülbelül tudják, mire számítsanak. Véleményem szerint a történet üzenete nem feltétlenül van jó hatással a fiatalokra, hiszen az öngyilkosság sosem megoldás. Márpedig, mindennemű spoiler nélkül: ez a téma előkerül a Rómeó és Júlia-aspktus kapcsán.

A rendezés korrekt, nem volt unalmas a film, jól összerakták, tisztességes a tempó, és van ideje a szereplőknek kibontakozni. Hiába szörnyűségesek az élőhalott szépfiúnk és Lisa tettei, valahogy mégis drukkolunk nekik.

Idén láthatjuk őt még egy horrorban, az Abigailben is, amiben egy vámpírral is megküzdhet. A nemtörődöm apukát már reflexből hozza a Stranger Things-ből ismerős Joe Chrest, az irritáló, gonosz mostoha szerepében pedig Carla Gugino kapott egy nyúlfarknyi epizódszerepet. Bevallom, elsőre nem ismertem rá Cole Sprouse-ra zombiként, annyira jó a make-up. Folyamatosan tér vissza a karakterbe az élet, de az elején undorítónak és félelmetesnek ábrázolják a szépfiút. Igazán bátor a színésztől, hogy bevállalta ezt a kevésbé tradicionális alakítást, bár a mozi végére természetesen megvillannak azok a bociszemek.

A sztorit már leírtam, és dicsértem Cody szövegkönyvét eleget, most jöhet a feketeleves. Szó szerint: aki nem vevő a morbid humorra, a kegyetlen viccelődésre és az ízléstelenségekre, az ne váltson jegyet a filmre. Nem polgárpukkasztó, de nem egy családbarát vasárnapi film: itt bizony belsőségekkel és levágott péniszekkel viccelődnek, még ha nem is mutatják őket.

A szereplői néha irreálisan ostoba döntéseket hoznak, itt nem gondolkodik senki logikusan. A mostani nosztalgiavonatnak köszönhetően egy „fantasztikus”, ’80-as évek életérzést próbálnak ránk erőltetni az alkotók, de valahogy a Lisa Frankenstein esetében nem éreztem szükségességét, nem adott semmit hozzá a történethez.

Maximum annyit, hogy a látványvilág tényleg színesebb lett, az atmoszféra kicsit hatásosabb, mint ahogy manapság lenne, de nekem nagyon stilizált. Valamint ez megoldás volt a szokásos mobiltelefon paradoxonra, ugyanis a mobilok megoldottak volna több problémát is főszereplőnk életében.

főhősünk szobájában egy Méliès Utazás a Holdba poszter lóg, és többször előkerül a film képi világa is. A zombi Sprouse az 1985-ös George A. Romero klasszikus Holtak napja alatt „támad” először. Több slasher utalást is találunk, Cody tényleg ügyesen dobálta össze ezeket, szinte főhajtás a klasszikusok előtt, bár kicsit az arcunkba tolja őket.

Nem is húzom az időt tovább, a Lisa Frankenstein egy tökéletes randifilm, ha tudjátok a párotokról, hogy kedveli, vagy bírja a fekete komédiákat. Természetesen eredeti nyelven ajánlom, mert a szinkron megöli kicsit Diablo Cody pergős, szóviccekkel teli, maró szarkazmusát.

Nem nevezném rossznak, de láttunk már jobbat is, a szereplők szerethetőek, a forgatókönyv buta, de szórakoztató, a rendezés ügyes, tipikus „szódával elmegy” típusú mozifilm. Kicsit úgy érzem, streamingen jobban megállta volna a helyét mint a mozikban, de meglátjuk, ne legyen igazam, mert az alkotók megérdemlik a sikert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!