Bűnügyi eljárás indult a sepsiszentgyörgyi kórház orvosa ellen, aki tiroli síelése után egyből munkába állt. Vasárnap igazolódott, hogy koronavírus-fertőzött, írja a Főtér.ro. A városi ügyészség közölte: a nőgyógyász hazatérése után nem vonult otthoni elkülönítésbe, bement a kórházba dolgozni, és

négy kollégáját fertőzte meg.

A kórházigazgató szerint folyamatosan védőmaszkot, kesztyűt viselt, az átlagosnál kevesebb beteget vizsgált meg, a járóbeteg rendelőben is dolgozott, így nem biztos, hogy ausztriai szabadságán kapta el a betegséget.

Vasárnap karanténba került a sepsiszentgyörgyi kórház nőgyógyászati és újszülött osztálya, valamint szülőszobája a beutaltakkal és a teljes személyzettel együtt. A hatvan ember - kismama, csecsemő és kórházi alkalmazott - közül hétfőig 38 alkalmazottnál végezték el a tesztet, négy esetben pozitív lett az eredmény, emiatt kiterjesztették a járványügyi vizsgálatot.

Magyarországon a szegedi egyetem rektorával szinte pontosan az történt, mint sepsiszentgyörgyi nőgyógyásszal, ellene etikai eljárás indult.

Legalább hat olyan egészségügyi dolgozó lett koronavírusos, aki érintkezett a szegedi egyetem rektorával

A vírust az egyik rektorhelyettesnél és az Idegsebészeti Klinika egyik orvosánál is kimutatták.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!