Elfogadta szerdai ülésén a román kormány az egyszer használatos műanyag termékek betiltását szabályozó jogszabálytervezetet és a szelektív hulladékgyűjtés kerettörvényét - írja az Agerpres román állami hírügynökség.


Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint ezzel Románia hivatalosan is véget vetett az egyszer használatos műanyag termékek korának.

A miniszter arról is beszélt, Romániának gyakorlatba kell ültetnie a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését szabályozó európai irányelvet, amely fontos pillére a körforgásos gazdaságot célzó stratégiának. Hozzátette, biztató, hogy azokra a termékekre, amelyeknek a forgalmazását és használatát tiltja a szerdán elfogadott jogszabály, vannak fenntartható alternatívák. Az átállásra a gyártók, valamint a fogyasztók is hajlandóságot mutatnak.

Ezáltal jelentősen javulhat az Európai Unió gazdaságának versenyképessége, ugyanakkor csökkenhet a környezetre nehezedő jelenlegi nyomás

- idézi a környezetvédelmi minisztert az RMDSZ közleménye.

A közleményben hangsúlyozzák, az intézkedés szükségességét támasztja alá, hogy az elmúlt ötven évben hússzorosára emelkedett az előállított, illetve felhasznált műanyag mennyisége.

Ha folytatódik a jelenlegi tendencia, a következő húsz évben ez megduplázódhat, és elérheti a hatszázmillió tonnát.

Az Európai Unióban a megközelítőleg évi huszonötmillió tonna műanyaghulladék harminc százalékát gyűjtik szelektíven és hasznosítják újra. Annak ellenére, hogy az élővilágra ez jelenti a legnagyobb veszélyt, a tengerparti hulladék nyolcvanöt százalékát képezi a műanyagszemét.

A műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére irányuló intézkedéseket a megrendelt hatástanulmányok alapján lépcsőzetesen fogják bevezetni. Az új uniós célkitűzések szerint 2030-ra a belső piacon minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie. Ez azért különösen fontos, mert Európában a csomagolóanyagok teszik ki az összes műanyag-felhasználás negyven százalékát - hívják fel a figyelmet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!