Egy Los Angeles-i bíróság elutasította Roman Polanski keresetét, melyben az őt kizáró Amerikai Filmakadémia döntését támadta meg. Az Oscar-díjakat is odaítélő filmakadémia még 2018 májusában zárta ki Polanskit a tagok közül, és azzal indokolta döntését, hogy a rendező jelenléte összeegyeztethetetlen a szervezet etikai kódexével. Polanski 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd elhagyta az Egyesült Államokat, ahova azóta sem térhetett vissza. A rendező tavaly pert indított, hogy újra az akadémia tagja lehessen, illetve kártérítést kapjon, mivel szerinte az a döntést nem bizonyítékok alapján hozta meg.


A bíró azonban úgy döntött, hogy bár a bíróság valóban figyelmeztethette volna előzetesen Polanskit, a szervezet végül korrigálta az eljárási hibát és rendes meghallgatás után hozta meg a döntését. A rendező ügyvédje, Harland Braun jelezte, ügyfele vélhetően nem fog fellebbezni. Az ügyvéd szerint egyébként Polanskit nem az akadémiai tagság érdekli, hanem annak a módját sérelmezte, ahogy kidobták a filmakadémiától, írja a Variety.

Kiemelt kép: Thomas SAMSON / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!