Várj egy évet vagy kettőt, és nézd meg, hogy elkurvultam-e
- mondta még 2016-ban a Saul fiához kapcsolódó kismillió rendezvény egyikén a film főszereplője, Röhrig Géza, amikor a film körüli, mindent elsöprő hype nyomán felé irányuló érdeklődés hatásairól faggatta egy néző. Azóta eltelt két év, és akárhogy is, bár esélye valószínűleg lett volna, nagyon úgy tűnik, hogy Röhrig nem kurvult el. Ha ugyanis így tett volna, akkor valami nagy költségvetésű, kosztümös blockbusterben látnánk most bohóckodni, nem pedig egy első nagyjátékfilmjét rendező függetlenfilmes furcsa, fekete humorú rétegfilmjében. Bár Röhrig autentikusságában aligha kételkedett bárki, aki hallotta már három mondatot beszélni, tehetségét új árnyalatokkal gazdagítja a To Dust is, melyben a komikusi és drámai képességei ugyanolyan erővel ragyognak fel.
Rétegfilmként említettem a filmet fentebb, és ezt már a témaválasztás is erősen indokolja: ahogy szinte a film összes szereplője, így főszereplőnk, Shmuel is haszid zsidó, aki erős hite és az évezredes tradíciók szerint él, mi több, a vallási közösségben is fontos szereplő, sliach cibur, előimádkozó, magyarán afféle kántor. Igen ám, de egy ideje nem képes ellátni kántori szolgálatát, ugyanis mióta feleségét elvitte a rák, Shmuel nem képes énekelni. Meg úgy általában élni is alig, szörnyű rémálmai miatt, melyben felesége bomló tetemét látja, aludni sem tud, két kisfiát teljesen elhanyagolja, társaságba, ha jár is, némán, dermedten ül az emberek között, és bár felesége is úgy akarta, arra sem képes, hogy az új feleségének szánt kedves, szép özvegyasszonnyal kedves legyen. A gyászban megszaggatott kabátját sem hajlandó megvarrni, azaz szimbolikusan sem bírja túltenni magát a felesége elvesztésén, ebben pedig éppen erős hite hátráltatja leginkább:
hite szerint ugyanis a lélek egy darabja addig nem tud távozni, amíg a test porrá nem válik, addig pedig szenved.
Shmuel nem bírja elviselni felesége szenvedésének tudatát, főleg, hogy nem tudja, vajon meddig tart az még. Így aztán elkezdi felforgatni a világát a válaszokért, a gond csak az, hogy kideríteni, hogyan és mennyi idő alatt bomlik el az emberi test, nemigen lehetséges a haszid szabályok betartásával, hiszen már ott bűnt követ el, ha idegen nővel szóba áll. Márpedig kénytelen, a helyi népfőiskolán ugyanis csak egy női dolgozó tudja útba igazítani. Ekkor még nem sejti, hogy ez a bűn csak az első a bűnök hosszú sorában, amit még el fog követni a kutatás során, és kismiska is egynémelyikhez képest. A főiskolán ugyanis talál egy természettudomány-tanárt, akit nyaggatni kezd a válaszokért, olyan erőszakosan és kétségbeesetten, hogy a prof kénytelen segíteni neki. Így kezdődik furcsa akciójuk, ami később bajtársiasságig, sőt, barátságig fejlődik, mely során Shmuel a bűn egyre mélyebb szintjeit hajlandó meglépni felesége lelkének nyugalmáért. Hogy pontosan mi mindent tesznek az ügy érdekében, azt nem spoilerezném el, legyen elég annyi, hogy egynél több disznóval kerül kapcsolatba, és egy holttestfarmra is eljut, jelentsen ez bármit.
Fotó: King Bee Productions
Azt ennyi után már aligha kell hangsúlyoznom, hogy a film erősen abszurd, és nem riad meg a morbid humortól, sőt, a zsidó vallási előírások sem ússzák meg élcelődés nélkül. Mondanám, hogy gyászon ennyit még nem röhögtem, de a Karlovy Varyban látott The Parting Glass óta ebben nem vagyok biztos, de azért a To Dust ott van a gyászt humorral feldolgozó történetek toplistáján. Röhrig Géza pontosan ugyanazzal az autentikussággal csinál magából hülyét, mint ahogy annak idején Saulként megrendített, mindezt úgy, hogy a humor sosem abból fakad, hogy hősünk idétlenkedne vagy humorizálna. Shmuel szenved - csak éppen őrült vicces helyzetekben. Miközben a szenvedése is épp olyan hiteles a film mélységének megteremtésében, mint amennyire a humorral szórakoztatásba csavarja a keserű pirulát.
Mert közben azért gondolkodni is van alkalom testen, lelken, halálon, és az életen, amit folytatni muszáj.
Shawn Snyder rendező hozza a nagyon tipikus kortárs amerikai függetlenfilmek összes elképzelhető kellékét, hősei tüntetően köznapiak - már persze amennyire egy haszid közösség annak számít - külsőre és viselkedésükben, élethelyzetükben, a komoly témát elemelt, groteszkbe hajló keretben, vastag intellektuális és fekete humorral, de a mélységektől sem megijedve járja körül. Hagyja szárnyalni színészeit, akiket eleve igen körültekintően válogatott össze, a professzort alakító Matthew Broderick is remek, de az apjuk megmentésén akciózó fiúk is kiválóak. Még a látvány is tipikusan indie: kerüli a nagyzolást, a művészieskedést, ha eltér az egyszerűségtől, akkor is inkább a bizarr felé. Kapunk némi ismeretterjesztést a tradíciókról hittételek, temetési gyakorlat és miegyéb tekintetében, de a haszid mikrovilág mégsem uralja a történetet: a gyász mindent felülíró ereje bárki számára ismerős lehet, ahogy ugyanúgy megérint haszidot, laikust és bárkit a skála köztes pontjain egyaránt a leküzdhetetlen életigenlés is. L'chaim - az életre!
…
A To Dust Magyarországon nem kerül klasszikus moziforgalmazásba, elsőként az október 26-28. közötti Limmud Fesztiválon volt látható, aki mégis elcsípné, a Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon még megteheti november 29 és december 2. között. 90 perc, értékelés: 7/10
Kiemelt kép: King Bee Productions
