Rogán Antal apósa építőipari és mezőgazdasági érdekeltségei mellé filmes céget is szerzett az elmúlt hetekben. Obrusánszki Zsolt április végén tulajdonrészt vásárolt a Cornelius Piper Productions Kft. nevű, azóta Közép Európai Filmiroda Kft.-re átnevezett cégben - írta az Mfor.hu.


A film-, videó- és televízióprogram terjesztéssel foglalkozó cégben Sipos Kornél producer volt a többségi (60 százalékban) tulajdonos, Szabó Sándor pedig 40 százalékos részesedéssel bírt április végéig. Szabó azonban kiszállt a társaságból és eladta a tulajdonrészét, ezzel egy időben Sipos Kornél is értékesítette részesedésének a kétharmadát. Obrusánszki mellett még hárman szálltak be a cégbe, mégpedig Farkas Zsigmond, Iski Csaba és William George Chamberlain (ismertebb nevén Bill Chamberlain) brit filmproducer.

Farkas Zsigmond Obrusánszki üzlettársának is tekinthető, hiszen a korábban milliárdos uniós támogatást elnyerő Ductus Kft. tulajdonosa és ügyvezetője is. A nevén szerepel a kényszertörölt Inke Projekt Kft. is, mely 2017-es alapítása óta egyetlen éves beszámolót sem adott le. A lap szerint ezzel a társasággal egy több mint nyolc milliárd forintos beruházást szeretett volna megvalósítani az interneten fellelt üzleti terv szerint. A projekt része lett volna egy geotermikus kitermelő rendszer, egy áramtermelő rész, egy gyógyszálló és idősgondozó központ, valamint egy melegházi paradicsomtermesztő rendszer.

Iski Csaba szakmabeliként lett részes a cégben, ráadásul ismerik is egymást a kft. korábbi tulajdonosával, Sipos Kornéllal. Közösen dolgoznak ugyanis az 1242 - A Nyugat kapujában című filmen, mely egy magyar-mongol-angol koprodukcióban készülő történelmi kalandfilm lesz. A várhatóan 2023-ban elkészülő mozifilm kapcsán a Filmszakmai Döntőbizottság idén április 12-én több mint 1,2 milliárd forintos támogatást ítélt meg a készítőknek. Ugyanez a film a legaktuálisabb kapocs Bill Chamberlain, Sipos Kornél és Iski Csaba között. A brit szakember a történelmi mozifilm koproducere lesz, de korábban is együtt dolgozott már Sipossal, például a Kis Vuk animációs filmen.

Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, vajon Obrusánszki Zsolt hogyan kerülhetett ebbe a filmes körbe, miközben eddigi tevékenysége alapján nem látszik semmilyen kötődése az ágazattal. Erre a Magyarságkutató Intézet honlapján 2022. május 16-án közzétett hír adhat választ, mely a már említett A Nyugat kapuja című filmről szól.

Az Mfor.hu felidézi: májusban a mongol fővárosban, Ulánbátorban a kétnapos "Magyar Napok" kulturális rendezvényen "a hiánypótló történelmi kalandfilm készítőivel beszélgetett Horváth-Lugossy Gábor".

A program szervezője az ulánbátori magyar nagykövet volt, akit Obrusánszky Borbálának hívnak - és aki, mint azt korábban épp a Telex írta meg, Rogán Antal feleségének az unokatestvére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!