Rogán Antal 446 millió forint 2021-es jövedelemről számolt be -írta meg a G7, amely cikkében emlékeztetett arra, hogy a kormánytagoknak - a vagyonuk mellett - a jövedelmükről is nyilatkozatot kell adniuk. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elsősorban feltalálói munkásságának köszönheti azt, hogy listavezető a kormánytagok között. Korábban a 444.hu számolt be arról, hogy 2021-ben 408 millió forintot fizetett ki neki a két társával 2015-ben bejegyezett, elektronikus-aláírási technológia használat után a Mobilsign Kft.


A G7 összesítése szerint a második helyen a kormányból nemrég távozó Süli János állt, akinek éves fizetése 73,2 millió forint volt, ehhez egyéb forrásból még 6 millió forint egyéb jövedelme érkezett. A harmadik helyen Vitézy Dávid végzett 68 millióval.

A lajstrom nagyon szépen mutatja, milyen jövedelmi sávban vannak a fideszes politikusok, politikai felsővezetők, hiszen a több mint hetvenes listán mindössze egyetlen ember, Lánszki Regő Balázs van, akinek tízmillió forint alatt volt az éves jövedelme 2021-ben (4 millió).

De 20 millió alatt is mindössze tízen vannak azzal a Szalay-Bobrovniczky Kristóffal együtt, aki az idén 1,6 milliárd forintos osztalékot vett fel kaszinóbizniszéből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!