András Ferenc rendező, Huszti Péter színművész, Rófusz Ferenc animációs rendező, Szakács Györgyi jelmeztervező és Udvaros Dorottya színművész kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal, a nemrégiben elhunyt legendás operatőr, Hildebrand István életművét pedig posztumusz díjjal ismerik el. Az elismeréseket a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 11-én este Balatonfüreden, a Kisfaludy galériában adják át - írja az MTI.

A Magyar Mozgókép Fesztiválon - amit idén június 9. és 12. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendeznek meg -, megemlékeznek a száz éve született Pécsi Sándorról, a százhúsz éve született Jávor Pálról és a százötven éve született


Janovics Jenőről is, így a legfrissebb hazai filmtermés mellett több klasszikus is látható lesz.

A szervezők a közleményben kiemelik: a Kossuth-díjas András Ferencnek két film is elég volt ahhoz, hogy beírja nevét a magyar mozgókép történetébe, hiszen a Balaton-felvidéken játszódó Veri az ördög a feleségét társadalmi szatírája a gulyáskommunizmus világának tartott görbe tükröt, a Dögkeselyű pedig az értelmiség lecsúszásáról tudósított egy izgalmas bűnügyi történet keretei között.

Az íróként és színházi rendezőként is sikeres Huszti Péter a főiskolát Várkonyi Zoltán osztályában végezte el, a híres rendezővel pedig az 1970-es évek egyik közönségsikerében, a Fekete gyémántok című Jókai-adaptációban dolgozott együtt, később pedig több mint száz tévé- és mozifilmben tűnt fel. 1974 óta tanít, 1994 és 2001 között pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektoraként is működött.

Rófusz Ferenc, Kossuth-díjas animációs rendező, a Nemzet Művésze 1981-ben

A légy című rövidfilmért megkapta az Oscar-díjat. 1988-ban kivándorolt Kanadába, ahol saját stúdiót alapított. 2001 óta ismét Budapesten él, az animációs projektek mellett pedig tanítással is foglalkozik. 2019-ben - a megálmodása után negyven évvel - sikerült bemutatnia Az utolsó vacsora című filmjét.

Szakács Györgyi a magyar jelmeztervezés egyik megújítója, hiszen több mint nyolcszáz színdarab munkálataiban vett részt, az 1980-as évek óta pedig több mint harminc mozifilmben viselték az ő ruháit: Ralph Fiennes

A napfény ízében, a Napszállta titokzatos kalapos lányát alakító Jakab Juli, vagy éppen A martfűi rém szereplői.

Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Sándor Pál, Szabó István vagy Jancsó Miklós. Játszott a Dögkeselyűben, a Te rongyos élet! című szatírájában pedig kitelepített dívaként egy falu életét bolygatta fel.

Hildebrand István pályáját a Filmhíradó operatőreként kezdte, az 1960-as években Keleti Márton és Várkonyi Zoltán látványos produkcióiban dolgozott, az ő munkája többek között az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és A kőszívű ember fiai. Stílusát a kísérletező kedv is jellemezte, amelynek legszebb példája Bódy Gábor Psyché-je - áll a közleményben.

A programokról, illetve a vetítésekről további információ a fesztivál hivatalos honlapján érhető el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!