Robert Pattinson az Alkonyat-szériának köszönhetően vált sztárrá, de első nagy szerepe a Harry Potter és a Tűz Serlegében volt, aminek a 2005-ös premierjére ebben a fura szerelésben ment, bőrnadrágot és bőrcsizmát vegyítve egy vörös zakóval, ami látványosan nagy rá.

Fotó: Chris Harding/Getty Images

A színész a GQ-nak adott most egy kifejezetten divatra fókuszáló interjút, amiben ő maga is cikizte ezt az összeállítást, utólag már ő is rossz ötletnek tartja.

Bőrnadrágot viseltem cowboy csizmával és bársonyzakóval, szó szerint úgy néztem ki, mint egy gyerek, aki beöltözőset játszik.

Elmondta, hogy azóta már azért öltözik sokkal jobban, mert szakemberek segítenek neki, ugyanilyen rosszul öltözne most is, ha rajta múlna.

Ha én választottam volna ki a ruháimat magamnak továbbra is azóta, akkor nem hiszem, hogy olyan irányba indultam volna el divat terén, hogy végül a Diornál és Kim Jones ruhatervezőnél kössek ki.

Kiemelt kép: Dave M. Benett/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!