Gyanúsított még nincs, ugyanakkor még további bonyolult vizsgálatra van szükség.


- írja a Reuters alapján a Telex. A svéd ügyészség pénteken jelentette ezt be, szerintük

Ugyanakkor még további bonyolult vizsgálatra van szükség, gyanúsított még nincs.

Mi is írtunk róla, hogy szeptember végén Svédország és Dánia kizárólagos gazdasági övezetében a robbanások után több méter mély krátereket tártak fel az Északi Áramlat-1 megsérült részénél. A kárhelyszíni vizsgálat előzetes eredményei szerint a vezeték mentén keletkezett két "technogén" - nem természetes módon létrejött - kráter a tengerfenéken, egymástól mintegy 248 méterre helyezkedik el. A kráterek mélysége 3 és 5 méter közötti. A kráterek közötti csőszakasz megsemmisült, "darabjainak szétszóródási sugara legkevesebb 250 méter" - közölte az eset után a gázvezetéket üzemeltető társaság.

A vezetékek sérülése után már felmerült a gyanú, hogy szándékos rongálás történt. Moszkva a briteket gyanúsította meg, de ők tagadták a vádakat. A brit védelmi minisztérium közleményében azt írta, hogy az orosz védelmi tárca „epikus léptékű hamis állításokat” fogalmaz meg, hogy így csökkentsék „az ukrajnai illegális invázió katasztrofális kezelésének” hatásait.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!