Tavaly tavasszal, egy díjátadó gálán történt, hogy Rippel Feri rászólt Király Lindára és Tóth Verára, hogy nem kellene borozniuk ekkora túlsúly mellett. A hihetetlen sztorit Tóth Vera a közösségi oldalán is megosztotta és elmondta, hogy Rippel volt olyan kedves és 300 ezer plusz áfáért még a fogyásban való segítségét is felajánlotta.

Rippel Feri kövérnek nevezte Tóth Verát és Király Lindát

Ő úgy gondolja, hogy csak segíteni akart.

Most egy év elteltével, ugyanazon az eseményen futott össze az énekesnő és Rippel és habár látszólag fátylat borítottak a múltra, Rippel képes volt azt nyilatkozni a Borsnak, hogy érzése szerint Tóth Vera az ő kijózanító megjegyzései miatt lépett a helyes útra.

Vera most tündökölt, csodásan nézett ki, ezért is ölelkeztünk össze. Az egészség a legfontosabb kincsünk, és látom, hogy ő is megért az egészségtudatos életre. Én mindig jót akartam neki, sosem akartam bántani, csakis segíteni. Minden új építkezést rombolással kell kezdeni. Lehet, hogy az összezörrenésünk azt eredményezte, hogy Verács­ka is rájött: a Rippel Ferinek igaza van, és az egészség tényleg fontos.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés, Márc 2., 2019, időpont: 7:30 (PST időzóna szerint)


Kiemelt kép: Instagram/@rippelferii


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!