Egyre többfelé nyugatira, északnyugatira fordul a szél, melyet élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetnek. Csütörtökön kezd valamelyest javulni az idő.


Ma leginkább a délutáni, esti órákban főként az ország keleti harmadában, kisebb eséllyel a déli határvidéken kell zivatarokra számítani, melyeket elsősorban felhőszakadás kísérhet, de intenzívebb cellákhoz viharos lökések, jégeső is társulhatnak. Estétől a legtöbb helyen megszűnnek a zivatarok. Csütörtökön napközben elsősorban az északkeleti tájakon lehet néhol zivatar, amelyeket szélerősödés, intenzív csapadék esetleg kisméretű jég kísérhet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szerdán gyakran zavarhatják felhők a napsütést. Eleinte főként nyugaton eshet, majd délután főként a Dunától keletre és a Dunántúl déli részén alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat.

- írja az Időkép az előrejelzésében.

Csütörtökön már több napsütésre van kilátás, de elszórtan kisebb eső, futó zápor, néhol zivatar még kialakulhat, erre főként nyugaton, északnyugaton és északkeleten van nagyobb esély. Többfelé élénk, helyenként erős lehet a nyugati-északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből csak néhol alakulhat ki futó zápor. Helyenként élénk lehet a déli-délnyugati szél. Délutánra 24 és 29 fok közé melegszik a levegő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!