A kormány felé 6 pontos követelést fogalmaztak meg, határozatlan ideig minden délután tüntetnek is. Iványi Gábor szerint ameddig élnek és mozognak, védelmezni fogják a hajléktalanokat.

Pénteken derült ki, hogy leállítaná a gáz- és áramszolgáltatást Iványi Gábor intézményeiben az MVM: levelet kaptak a szolgáltatótól, hogy öt napon belül rendezzék az összes tartozásukat, különben kikapcsolják őket az ellátásból.

Az ultimátum lejárta előtt egy nappal, kedd délutánra tüntetést hirdettek meg a Dankó utcába, ahol az ügy súlyához képest kifejezetten kevesen, nagyjából 100-an jelentek meg. Ott volt ugyanakkor több korábbi politikus, például Kuncze Gábor és Herényi Károly is.

Iványi azzal kezdte a felszólalását, hogy bár nem ők intézték így, de éppen ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja. Nehéz hetek és hónapok állnak mögöttük, tette hozzá, mivel a magyar állam az elmúlt évben nagyjából 1,3 milliárd forint normatív támogatást és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlük, ezzel végveszélybe sodorva 20 ezer kiszolgáltatott, mélyszegénységben élő gyerek és felnőtt ellátását.

„Gyermekek ezrei kerülhetnek ki az oktatási rendszerből, hajléktalanok százai sodródhatnak szó szerint életveszélybe, és kistelepülési önkormányzatok mehetnek csődbe, ha át kell vállalniuk a közétkeztetési szolgáltatást. Továbbá 500 főiskolai hallgató tanulmányainak folytatása és 1000 dolgozó megélhetése is kétségessé válik” – sorolta.

Mivel eddigi kéréseik egy valódi megoldást kereső tárgyalásra kudarcot vallottak, pénteken pedig még a fizetési felszólítás is tetézte a helyzetet, úgy döntöttek, határozatlan idejű demonstrációt hirdetnek ellátottjaik, dolgozóik és intézményeik megvédéséért.

Követeléseiket 6 pontban foglalták össze, ezek a következők:

1. A magyar állam rendezze a MET bevett egyházi státuszát.

2. A magyar állam 2016-ig visszamenőleg is rendezze a szerződéssel átvett intézményeik alapnormatívájának és kiegészítő támogatásának kifizetését.

3. A magyar állam fizesse ki a folyamatosan működtetett oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységeik ellenszolgáltatását.

4. A magyar állam kössön megállapodást a MET-tel az államtól átvállalt feladatok működtetésére.

5. A megállapodás megszületéséig a magyar állam függessze fel a NAV normatív elvonásait és az MVM szolgáltatás-beszüntetési fenyegetését.

6. Mind a bérben, mind a szolgáltatók felé való tartozásaink rendezése érdekében folytassanak velük megegyezésre törekvő tárgyalásokat.

A kedden kezdődött eseménysorozatnak az „Adj egy órát az életedből!” címet adták. Mindenkit arra kérnek, hogy napi egy órát töltsenek velük, így fejezve ki támogatásukat.

„Jelezzük együtt a döntéshozóknak, hogy nem tartjuk elfogadhatónak a MET intézményeinek megfojtását, és nyomatékosan kérjük az elhangzott követelések teljesítését!” – szól a felhívás.

Kedden Iványi Gábor mellett beszédet mondott Vásárhelyi Mária is, aki szerint a MET-tel és az Oltalommal történtek az egész rendszerről látleletet adnak: minden és mindenki egyetlen ember irgalmat nem ismerő erőszakosságának, nárcisztikus szeszélyeinek és bosszúvágyának van kiszolgáltatva.

„A miniszterelnök azért gyűlöli Iványit, mert a lelkész mindazt képviseli, ami egy zsarnok számára tűrhetetlen: az autonómiát, a bátorságot, a szabadságot, a megvesztegethetetlenséget, a szolidaritást, az elvi szilárdságot, az állhatatosságot, a szerénységet és puritánságot. Egyszóval a jóságot, mindazt, ami nem Orbán” – fogalmazott a szociológus.

A demonstráción Fodor Tamás színművész verset mondott, meglepetésvendégként pedig Bródy János is eljátszott néhány dalt.

Ugyanakkor hosszú távú biztosítékra, rendszeres, a bevett egyházak szociális és oktatási intézményeinek járó normatív támogatásra van szükségük, hogy ilyen helyzet soha többé ne állhasson elő. Elkezdtek olyan megoldásokat keresni, amelyek lehetővé teszik, hogy a MET és az Oltalom intézményei egyre kevésbé függjenek az állami támogatástól, de ehhez a mostani helyzet rendeződése elengedhetetlen.

Arra a kérdésre, miszerint tényleg előállhat-e olyan helyzet, amit néhány napja meglebegtetett, vagyis hogy „ki kell tolnia az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fog tudni mit csinálni”, a lelkész azt felelte: semmit nem lehet kizárni, hiszen azt sem gondolták volna, hogy idáig jutnak.

„Ameddig élünk, mozgunk, és van egy halvány, pislákoló remény, addig fogjuk védelmezni a hajléktalanokat, illetve intézményeinket is” – fogalmazott.

Ha mégis megtörténne a kikapcsolás, már beszereztek két generátort a kieső áramellátás pótlására, azonban erősen kérdéses, hogy ez mire lenne elég, ráadásul óriási pluszköltséggel is járna az üzemeltetésük.

Továbbra is mindenkit arra kérnek, lehetőségeihez mérten támogassa a krízisalapot, mivel a dolgozóiknak jelenleg kizárólag ebből a forrásból tudnak legalább egy minimális összegű fizetési előleget adni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!