A drasztikus gáz és villanyáram áremelés bejelentése óta nyolcszorosára emelkedett a napelemek iránti kereslet. Az ATV Híradójának nyilatkozó szakember szerint a várhatóan további energiaár-emelkedés folyamatosan csökkenti a napelemek megtérülési idejét.


Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos július 21-én Tusnádfürdőn jelentette be, hogy havi 144 köbméter földgáz- és 210 kilowattos áramfogyasztásig mindenki rezsicsökkentett áron kapja az energiát. Efölött azonban a kíméletlenül érvényesítik a világpiaci árakat.

Kujáni Péter, az Energiatakarék értékesítési vezetője az ATV-nek azt mondta: a bejelentés óta nyolcszorosára nőtt a kereslet a napelemek iránt, ám mindez szerinte nem terheli meg a kivitelezést.

Támogatást jelenleg kétféle módon lehet igényelni.

- Az otthonfelújítási programon belül 50 százalékig terjed a támogatás maximális összege.

- Szeptembertől él az RRF alap a második és egyben utolsó fordulója. Ebben 100 százalékos támogatásról van szó, a szakember szerint azonban az áremelkedések, az árfolyamváltozás miatt nem lesz meg a teljes száz százalék.

Kujáni Péter elmondta, az engedélyeket aszerint adják ki, hogy az adott helyszínen lévő hálózat mit bír el. A napelem-rendszerek szaldó elszámolásúak, vagyis évente egyszer történik leolvasás. A megnövekedett igény miatt ősz végétől jelentősen meghosszabbodhat az engedélyeztetési és telepítési folyamat ideje.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!