A magyar kriminológia egyik legkiemeltebb ügye lett annak idején, amikor a szlovák milliárdoscsaládból származó Eva Rezesová 2012-ben súlyos karambolt okozott az M3-as autópályán. Ekkor BMW terepjárójával agresszíven és ittasan hajtva, kb. 170 kilométer/órás sebességgel belehajtott az épp előzést kezdő Fiatba. A Fiat össze-vissza tört, ki is gyulladt, a balesetben mind a négy benne ülő személy életét vesztette.


A pert nagy sajtóérdeklődés övezte, annak végén a nőt 9 év börtönre ítélte, de jó magaviselete miatt 2018-ban szabadulhatott. Azóta könyvet is kiadott, most pedig Friderikusz Sándor műsorvezető podcastjában vendégeskedett. Egyelőre csak egy szűk másfél perces részt tettek közzé az Új Szó szerint, ebben saját személyiségéről és a baleset következményeiről beszél. Friderikusz felteszi a kérdést, nagyon más Eva Rezesová ül-e vele szemben a baleset előttihez képest?

Én meg a szűk családom tudja, milyen vagyok most és milyen voltam akkor

- válaszol magyarul a - börtönben a nyelvet jól kitanuló - nő, aki később arról beszél, felelőtlen volt akkoriban. Így fogalmaz:

Azt gondoltam, mindent lehet. Hogy enyém a világ. Kicsit megváltozott azért valami, amikor megszülettek a gyermekeim, mert akkor már megéreztem, hogy nem csak én vagyok a világon, nem én vagyok az első, hanem a gyermekeim.

Friderikusz felteszi a kérdést, a hat börtönév vagy a bűntudat változtatta-e őt meg ennyire. A válasz:

Az a bűntudat most is ott van bennem. Hat év alatt megértettem, hogy fel kell vállalni a felelősséget és gondolni kell a következményekre.

Hozzáteszi, van is, lesz is bűntudata. A lap azt írja, a teljes interjú csütörtök este 8 órától hallgatható meg Friderikusz YouTube-csatornáján.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!