A színész most úgy érzi, hogy jól van, meggyógyult, legyőzte a rákot. Arról is mesélt, hogy üzentek neki az égiek, és elárulta, hogy szerinte előző életében egyiptomi pap volt.


Reviczky Gábor súlyos betegségéből gyógyul, úgy érzi, hogy jól van - ezt a Tények Pluszban mondta el a színész, akinél tavaly decemberben diagnosztizáltak prosztatatrákot. A vizsgálatok után pedig az is kiderült, hogy áttétek is jelentkeztek.

Azóta az állapota sokat változott, sokat romlott, de most már jó hírekről számolt be.

A kezeléseiről is őszintén beszélt az interjúban. Elmesélte, hogy az első kemoterápiák nem okoztak neki gondot, de a hatodiktól nagyon rosszul lett:

Úgy véli azonban, hogy ez a komoly kezelés a gyilkos sejteket elpusztította. Most már a szakálla is kinőtt, és azért is hagyja még, mert élvezi, hogy van.

Szerinte az egészségének javulását az égiek is támogatták. Nemrégiben a teraszon ült, és érezte, hogy körbe veszi egy erős energia, amely narancsos színűvé változott körülötte. Majd egy hangot hallott:

"Egyszer csak megszólal egy hang, hogy meggyógyultál".

A beszélgetésben elárulta azt is, hogy nem ez az első eset, hogy megszólítják az égiek. Hisz a lélekvándorlásban, és úgy érzi, hogy előző életében egyiptomi pap volt.

A gyógyulásához a szeretet is közrejátszott - mondta:

„A hallatlan szeretetet sugároztam a Jóisten felé... és kaptam viszonzást”.

A színésznek most az a vágya, hogy karácsonykor az egész család együtt legyen.

VIDEÓ: A Tények plusz műsora


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!