Orbán Viktor azért nem vitatkozott az ellenzéki vezetőkkel az elmúlt időszakban, mert ez nem volt érdeke a Fidesznek. Értelmes vitára ma Magyarországon semmi lehetőség nincs


- mondta Révész Máriusz a Partizán hétfőn megjelenő műsorában a Telex tudósítása szerint.

A Fidesz országgyűlési képviselőjét Gulyás Márton főként oktatáspolitikai kérdésekről kérdezte, mert Révész politikai pályafutásában 2010 előtt fontos szerepet töltött be az oktatáspolitika.

A politikus úgy vélekedett, hogy nehezen magyarázható, hogy a PISA-felmérések alapján az elmúlt tíz évben nem javult számottevően a tanulók teljesítménye az iskolákban. Révész azt mondta: az oktatás színvonalának emelkedéséhez elengedhetetlen lenne a pedagógusok fizetésének emelése,

a magyarországi tanári fizetéseket pedig kifejezetten alacsonynak nevezte.

Az interjúban a képviselő arról is szólt, hogy meglátása szerint "a Fidesz családpolitikája a magasabb társadalmi státuszúakat segítette jobban, de nagyon jelentős mértékben járult hozzá a szegénység csökkenéséhez is", illetve szót ejtett arról is, hogy sok mindennel nem ért egyet, amit Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője mond.

Az interjú hétfőn jelenik meg a Partizán YouTube-csatornáján.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!