Az eladó szerint csalással iratták alá velük a dokumentumot. A helyiek viszont az eladót és rokonait összeférhetetlen embereknek tartják, akik megverték a pizzafutárt, a fodrászt, nem fizettek a benzinkútnál.


Bár Szabó Károly érdi vállalkozó már májusban elfoglalta a 180 millió forintért vásárolt villáját, az ingatlan körüli háború továbbra sem ért véget. Az eladó család, bár a vételárat eszük ágában sincs visszafizetni, a bíróságon megtámadta az adásvételi szerződést, azzal vádolva Szabót, hogy csalással íratták alá velük a dokumentumot, írja a Blikk.

A konfliktus csütörtökön újabb fejezetéhez érkezett, amikor N. László, az érdi villa korábbi tulajdonosa megjelent a ház előtt, és életveszélyesen megfenyegette az új tulajdonos családtagjait és a tetőn dolgozó munkásokat.

– fakadt ki Szabó Károly. A vállalkozó elmondta, hogy a ház korábbi lakói, miután a vételárat luxusautókra, ruhákra és ékszerekre költötték, nem hajlandóak békén hagyni őt és családját.

„Tartok tőlük, mert sajnos a szavaiknak van alapja. Olyan ercsi, enyingi rokonokkal bírnak, akiktől megszokott, hogy adott esetben 8-10 autóval, botokkal, kardokkal, lőfegyverrel fegyverkezve adnak súlyt vélt igazuknak, megfélemlítve mindenkit. Legutóbb Ercsiben lövöldöztek is, nem csoda, retteg a családom, rettegnek a munkásaim, féltem őket.”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!