Hat embert fogott el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség szeptember 22-e és 25-e között, közülük kettőt kábítószer birtoklása, négyet kábítószer-kereskedelem miatt állítottak elő - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

A nyomozók gyanúja szerint

egyikük – aki többszörösen büntetett előéletű – 181, másikuk – aki a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el – 11, harmadik társuk – aki büntetlen előéletű – 14, míg negyedik társuk 133 alkalommal kereskedett kábítószerrel. Utóbbi két férfi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozott rakodóként.

Repülőtéri alkalmazottak is árultak kábítószert

Négy férfi eddig összesen 339 rendbeli kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak a rendőrök.

hirdetés

Az ügyben a Budakörnyéki Járásbíróság szeptember 25-én a négy férfi közül kettőt letartóztatásba helyezett. A kábítószer-kereső kutyával tartott kutatások során eladásra előkészített, kiporciózott kábítószereket találtak és foglaltak le a rendőrök, amelyekről a szakértők megállapították, hogy kokaint tartalmaznak. Ezen kívül a nyomozók nagy értékű autót, készpénzt, műszaki cikkeket, órákat és ékszereket is lefoglaltak.

Repülőtéri alkalmazottak is árulták a kábítószert

Négy férfit eddig összesen 339 rendbeli kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a rendőrök.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság hatáskörébe tartozik a repülőtéri dolgozók védelmi háttérellenőrzése, vagyis hogy az ide vonatkozó ágazati törvény szerint a légiközlekedés területén kizárólag olyan munkavállalók dolgozhatnak, akik nem követnek vagy követtek el bűncselekményeket, mert a bűnös életvitel a légiközlekedésre nézve súlyos biztonsági kockázatot jelent. Ezért a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folyamatosan és visszatérően figyelemmel kíséri a repülőtéri munkavállalók fedhetetlen életvitelét, és intézkedik a bűncselekmények megszakítására, valamint az elkövetők repülőtérről történő eltávolítására.


hirdetés