Egyes kutatók szerint a téridő tele lehet repedésekkel, a technológiánk viszont még nem elég kifinomult ahhoz, hogy megfigyeljük őket - írja a Live Science.
A repedések nem sokkal az ősrobbanás után jöhettek létre, amikor a forró világegyetem fokozatosan kezdett el hidegebbé válni.
A lehűlés egyes régiókban előbb megindult, a hideg buborékok folyamatosan tágultak, idővel találkoztak más buborékokkal, az univerzum pedig végül teljesen átalakult.
A lehűlő régiók határán azonban a korábbi, nagy energiájú állapotok maradhattak fenn, repedéseket hozva létre a téridőben. Néhány szakértő szerint ezen repedések, az úgynevezett kozmikus húrok nyomait ki lehetne mutatni a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásban, egy új tanulmány alapján ugyanakkor a jelek túl gyengék ahhoz, hogy mai módszereinkkel észleljük őket.
Oscar Hernández, a McGill Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a kozmikus húrokat úgy kell elképzelni, mint egy befagyott tó jegén a töréseket. Bár a repedések jól láthatóak, a jég még stabil és biztonságos.
A jég olyan víz, amely fázisátalakuláson esett át
- mondta a kutató, hozzátéve, hogy a változás nem tökéletes, így kisebb hibák fordulnak elő az anyagban. Hasonló módon a korai univerzum is fázisátalakulást tapasztalt.
A kozmikus húrok napjainkban vékony, de igen erős energiasávokként lehetnek jelen a világegyetemben. A repedések azonosítása komoly hatással lehetne a fizikára, Hernándezék viszont úgy vélik, hogy távcsöveinek egyelőre nem elég fejlettek az észleléshez.
Kiemelt kép: iStock
