A múlt héten jelezte a BKV vezetése, hogy a szokásos karbantartás közben repedést találtak a nemrég felújított M3-as metrókocsik aljára felszerelt egyik áramátalakító berendezés tartóvasán - írta a Facebookon Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes. Beszámolója szerint kiderült, hogy nem egyedi a hiba, műszerekkel is megvizsgálták mind a 222 kocsit, és 92-n felfedeztek a tartóvasban repedést.


Ezt a BKV jelezte az orosz gyártónak, amely elismerte a hibát, és erősebbre cseréli a tartóvasakat. A nyáron minden kocsin megtörténik a csere, ennek és a leállásnak a költségeit is a felújítást végző orosz fél kell, hogy megfizesse.

A Budapesti Közlekedési Vállalat tájékoztatása szerint ma nem fut olyan metrókocsi forgalomban amin repedés van, és a kocsik kivonása a metrófelújítás miatt nem okoz jelentős gondot.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a metrókocsik aljában, a padló alatt található a körülbelül hűtőszekrény méretű szerkezet, amely az energiát szolgáltatja a fedélzeti berendezéseknek. Ezeket vékony konzolos tartókra szerelte fel a gyártó Metrovagonmas. Az egyesület szerint súlyos balesetet okozna, ha egy ilyen szekrény leszakadna egy kocsi aljáról menet közben.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!