A konstancai érsek annyira megdicsérte az orosz elnököt, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) azonnal el is határolódott tőle - írja Transindex és a Főtér. Teodosie érsek egyházmegyéje rádiójában beszélt arról, hogy Vlagyimir Putyin, akit mostanában annyian támadnak, nem is olyan fekete, mint amilyennek lefestik őt.


Kimondtam és kimondom ezt, félelem és habozás nélkül. Ő a Szent Hegy és Jeruzsálem legnagyobb alapítója.

Szerinte Oroszországban Putyin és Dmitrij Medvegyev volt kormányfő is alapító (olyan, akik az ortodox templomok építését, újjáépítését finanszírozza), ő pedig turistaként csodálkozott is, mennyi áldozatot hoztak.

Mi pedig gazemberként ítéljük meg őket.

Teodosie Petrescu szerint ők nem felelnek elődeik bűneiért, a kommunizmusért, amit egyébként is Marx és Engels ültetett el, ők pedig nem oroszok, "más eredetűek".

A BOR erre úgy reagált, hogy ez csak érsek magánvéleménye, azt az - az egyházmegyei autonómia alapján - elmondhatja, kifejezheti különböző vonzalmait bizonyos emberek iránt, de szavai nem tekinthetőek hivatalos álláspontnak. Az egyház a nyilvánosság előtt csak a Szent Szinóduson és kancelláriáján keresztül kommunikál.

Közben Romániába megérkeztek a hadifelszerelést szállító első amerikai katonai konvojok. A Pentagon múlt héten jelentette be, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!