Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, két nappal a 2021-es éves KSH-s inflációs jelentés megjelenése előtt bejelentette, hogy beavatkoznak az árak alakulásába. Ahogy fogalmazott, ez azt jelenti, hogya kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol a tavalyi év október 15-én állt.


Rendelet még nem jelent meg, és kérdéses, hogyan is kell érteni a miniszterelnök bejelentését.

Ha arról lenne szó, hogy az októberi KSH-átlagárakhoz kell visszamenni, az egyértelmű lenne - ami ott szerepel, annál nem lehetnének drágábbak a megnevezett termékek.

Amennyiben a KSH adatai lenének a mérvadóak, akkor

  • a sertéscomb kilója (csont és bőr nélkül) nem lehetne drágább 1420 forintnál,
  • a csirkemellfilét (csont és bőr nélkül) legfeljebb 1600 forintért mérhetnék kilónként,
  • a pasztőrözött 2,8 százalékos ESL-tej legfeljebb 273 forintba kerülhetne, az UHT pedig 268 forintba (amennyiben mindkettőt befagyasztják),
  • a napraforgó étolaj litere nem mehetne 713 forint fölé és
  • a finomliszt kilója 203 forint,
  • a kristálycukoré pedig 261 forint alatt kellene, hogy maradjon.

Mint az ábrákon látszik, a KSH jelentése szerint nem októberben voltak egyébként a legolcsóbbak a felsorolt termékek tavaly. Szóval úgy tűnik, a befagyasztás nem a 2021-es legkisebb áron történhet.

Kérdés, az árbefagyasztás érinti-e például a csontos-bőrös csirkemellet is, vagy nem, és hogy mi lesz a nagyobb kiszerelésű étolajokkal, lisztekkel.

A miniszterelnök bejelentése alapján az október 15-i árakat kell figyelembe venni, azokhoz kell visszakanyarodni. Kérdés, ezt hogyan kell majd kivitelezni, mert a KSH nem az október 15-i adatokat közli, hanem havi átlagárakat. Ha az Agrárgazdasági Kutatóintézet áraiból kellene kiindulni, azok pedig hetiek.

Október 15-i árai csak az üzleteknek vannak, feltéve, hogy napról-napra nyilvántartották, mikor, mi, mennyibe került náluk. Viszont ha az üzletekre bízzák, hogy állítsák vissza az október 15-i árakat, akkor a lakosság számára nehezen fog kiderülni, végül is megtörtént-e az árbefagyasztás, vagy sem. Mert honnan tudnánk, hogy ha az egyik boltban 1420 forint mondjuk a sertéscomb, a másikban 1460, a harmadikban 1480, akkor azok befagyasztott árak-e, vagy sem.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!