Úgy tűnik, politikai hovatartozáson is múlik, hogy ki mennyire veszi észre az árstopos élelmiszerek hiányát a boltokban.


A magyar vásárlók több, mint háromnegyedével előfordult már, hogy nem tudott valamilyen hatósági áras élelmiszert megvenni a boltokban, mert hiány volt belőle: 56 százalékuk rendszeresen találkozik ezzel a jelenséggel, 22 százalékukkal pedig megtörtént már ilyesmi – derült ki a Publicus Research intézet kutatásából, amit a Népszavánakkészítettek.

A nők 62 százaléka mondta, hogy rendszeresen nem tud árstopos terméket venni, míg a férfiak 49 százaléka válaszolt így, ami valószínűleg a gyakoribb vásárlással függ össze. A lap felhívja a figyelmet, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter december 6-án, a benzinárstop kivezetésekor arról beszélt: minden ársapkának addig van értelme, amíg nem okoz áruhiányt.

Márpedig hiába korlátozzák szinte a hatósági árak bevezetésének pillanatától az árstopos termékekből egyszerre megvásárolható mennyiséget az üzletek, a sajtóban és a közösségi médiában már a nyár eleje óta rendszeresek a beszámolók arról, hogy a boltokban nem lehet kapni kristálycukrot, étolajat, és elvétve találni 2,8 százalékos UHT-tejet is – írja a Népszava.

A Publicus ugyanakkor egy érdekes dologra is felhívta a figyelmet:

A Publicus mérése szerint legalábbis az ellenzékiek 63, a bizonytalan szavazók 67 százalékával rendszeresen előfordul, hogy nem tud árstopos terméket venni, míg a Fidesz-KDNP szavazók 41 százaléka bosszankodhat rendszeresen emiatt.

Az elemzők, közgazdászok az ársapkák bevezetése óta igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy a hatósági ár áruhiányhoz, az infláció további növekedéséhez és áremelkedéshez is vezethet. Ezek az áremelések ráadásul a hatósági árak kivezetésével sem fognak eltűnni, miközben az árstop eltörlésével az érintett termékek ára gyorsan felzárkózik majd a – jóval magasabb – piaci árakhoz, még tovább hajtva ezzel az általános drágulást.

A portál felhívja a figyelmet, hogy a kormányzati kommunikáció egyértelműen azt sugallja, hogy az élelmiszerárak emelkedéséért kizárólag a brüsszeli szankciók a felelősek, hiszen a nemzeti konzultációban is úgy tették fel a kérdést: „Ön egyetért-e az élelmiszerárak emelkedését okozó szankciókkal?”

A Publicus felmérésében más okokat is megjelölhettek a megkérdezettek, hogy miben látják az élelmiszerek rohamtempójú drágulásának okát, és ebben a szankciók az utolsó helyen végeztek. Kiderült: az emberek inkább az elszálló energiaárakat (88 százalék), a gyenge forintot (86 százalék), a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját (74 százalék) és a kereskedők ármegállapítási módszereit (63 százalék) látják a magas élelmiszerinfláció mögött, a brüsszeli szankciókat csak 47 százalék okolja.

A Fidesz-KDNP szavazói persze megengedőbbek a kormánnyal: az elhibázott gazdaságpolitika csak 45, a gyenge forint 75 százalékuk szerint áll a rohamtempójú élelmiszerdrágulás mögött, míg a szankciókat 85 százalékuk véli felfedezni a háttérben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!