A rendőrség közlése szerint „általános igazoltatást” tartottak, bár a Sándor-palota előtt senki máshoz nem mentek oda, csak akinél molinó volt.


Ahogy arról korábban írtunk, váratlanul odament azokhoz a tanárokhoz és diákokhoz Novák Katalin, akik azért érkeztek, hogy a státusztörvény ellen tiltakozzanak. A köztársasági elnök nyílt napot hirdetett, ezt használták ki a tiltakozó pedagógusok és fiatalok. Bár hosszabban elbeszélgettek az államfővel, Novák végül nem ígérte meg, hogy nem írja alá a szakmai körökben sokat vitatott törvényt. A tanárok és diákok elhívták őt május 19-i tüntetésükre is.

A rögtönzött találkozó után a tiltakozók végül bejutottak a Sándor-palotába, ahol egy molinót feszítettek ki, amin a jelenlegi köztársasági elnök 2010-es blogbejegyzésének szavai álltak. Novák Katalin akkor azt írta: „hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből”.

Az akció nem maradt következmények nélkül:

A tanártüntetéseken és a jobboldali sajtó lejárató kampánya által híressé vált diák, Pankotai Lili arról számolt be, hogy a rendőrök nem bűncselekmény gyanúja miatt, csak „általános igazoltatás” keretében kérték el a résztvevők személyes okmányait. Igaz, a sorban állók közül senki mást nem igazoltattak.

Az RTL Híradójával az Országos Rendőrfőkapitányság azt közölte: a rendőrök az akció békés szándékáról győződtek meg, valamint eltetették a molinót. Eljárást azonban nem indítanak, mert rendzavarás nem történt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!