Délelőtt tíz órakor kezdődött a Fővárosi Törvényszéken Nikola Gruevszki kiadatási tárgyalása, ám a sajtó nem vehetett részt az eseményen, mert a bíróság zárt tárgylást rendelt el a volt macedón miniszterelnök ügyében. A hazájában korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt politikust a XI. kerületi rendőrség állította elő a tárgyalásra csütörtök reggel, ám Gruevszkit nem bilincselték meg, nem vezetőszáron irányították a tárgyalóterembe.

Az egykori macedón politikus 2006 és 2016 között volt az akkor még Macedónia nevet viselő Észak-Macedónia miniszterelnöke. Tavaly májusban két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt. A bíróság azért találta bűnösnek, mert miniszterelnökként politikai befolyását latba vetve, törvényellenes módon vásárolt páncélozott luxusautót a kormány, de voltaképpen saját maga számára.

Az ügyészség további négy eljárást is indított ellene egyebek mellett hivatali visszaélés, választási csalás, bűnszervezetben való részvétel és közrend elleni bűncselekményre történő felbujtás miatt. Azonban az eljárások vége előtt a volt macedón kormányfő tavaly novemberben Magyarországra érkezett, ahol menekültstátust kért és kapott. Észak-Macedónia tavaly év végén kérte a politikus kiadatását, de az Interpol is elfogatóparancsot adott ki ellene.

Nemrég az is kiderült, hogy Gruevszki a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkárával találkozott a budai ház egyik lakásában, ami éppen a 444.hu szerkesztősége mellett van.

Gruevszki a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkárával találkozott egy budai lakásban

A lakás két kínai állampolgár tulajdona.

Ezután pedig Szijjártó Péter külügyminiszter is arról nyilatkozott, hogy rendszeresen szokott találkozni a korrupció miatt elítélt politikussal a saját irodájában.

Budapest, 2019. június 11. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend elõtt beszél az úzvölgyi konfliktusról az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. június 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó Gruevszkiről: Rendszeresen szoktunk vele beszélni, én például a saját irodámban

A külügyminiszter a parlamentben leszögezte, hogy ez a jövőben is ugyanígy lesz.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!