Az ORFK ezredese bántalmazás miatt feljelentést tett felettese, egy vezérőrnagy ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) eljárást indított – írja a Népszava.

A lap szerint a nőnek „magánéleti kapcsolata volt” munkahelyi felettesével, ám egy idő után elege lett a szeretői státuszból, és bejelentette a szakítást. Elmondása szerint a férfi nem volt hajlandó elfogadni, hogy véget ért a kapcsolatuk. Hónapokon keresztül zaklatta, fenyegette.

„K...a anyád!”, „Szétb...om az agyad, te szemét!” – sorolta az ezredes a lapnak, hogy milyen trágárságokat vágott a fejéhez a vezérőrnagy.

Kisebb fizikai inzultusok korábban is előfordultak, de július 30-án már fájdalmas és látható nyomai maradtak a tettlegességnek. A délutáni órákban az „irodájában először verbálisan, majd testileg bántalmazott, megütött, a karomat szorította, lökdösött” – állítja a nő. Aztán a férfi utánament a folyosóra, ütötte és rángatta a nyakát, a lábára taposott.

Először a nő próbálta házon belül rendezni az ügyet, ám eljárás indítása helyett azonban őt, a bántalmazás elszenvedőjét mozdították el: augusztus 7-től ideiglenes jelleggel „átrendelték” más szervezeti egységhez.

A Népszava megkereste az ügyben az ORFK-t, ahonnan azt a választ kapták, hogy „jól érzékelhető módon egyoldalú és eltorzított információk jutottak a szerkesztőség birtokába”. A lapnak adott rendőrségi válasz a „leghatározottabban visszautasította”, hogy az országos főkapitány elmulasztotta volna a jogszabályokban előírt intézkedési kötelezettségét, ugyanakkor javasolta: „a pártatlan és a senkit sem sértő tájékoztatás érdekében” forduljanak a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

Ezt meg is tette a Népszava, ahol közölték velük, hogy a nyomozás folyamatban van.