Varga Mihály kiemelte, a 2024-es költségvetési tervezetbe beleszámolták a még meg nem kapott uniós pénzeket is, ezzel kapcsolatban a kormánynak nincs „B terve”.


2024-re vonatkozóan 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,9 államháztartási hiánnyal, 66,7 százalékos államadóssággal és 6 százalékos inflációval számol a kormány – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki rendkívüli Kormányinfón.

Varga Mihály úgy fogalmazott, háborús időket élünk, de a kormány megvédi az elért eredményeit, ezért a 2024-es egy „védelmi költségvetés” lesz. Úgy készülnek, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódik, az ország fizikai védelme pedig mindennél fontosabb, ezért 1300 milliárd forintot szánnak a honvédségre, tehát a bruttó hazai össztermék több mint két százaléka megy a honvédelmi alapba.

Varga Mihály azt mondta, a kormány mindenképpen szeretné elkerülni a gazdasági visszaesést, 2023-ra 1,5 százalékos növekedést várnak, míg 2024-re 4 százalékosat. Terveik szerint 2024-ben 3 százalék alatt lesz az államháztartás hiánya, az államadósság pedig 66,7 százalékra csökken. A következő évre 6 százalékos inflációval kalkulálnak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, elutasítják az Európai Bizottság azon javaslatát, miszerint Magyarország 2023 végére szüntesse meg a rezsitámogatást, így rezsicsökkentés megmarad a jelenlegi formájában.

Az euró magyarországi bevezetésére irányuló kérdésre Varga Mihály azt válaszolta, a kormánynak egyelőre nincs ilyen terve, ezért nincs is rá céldátuma. A pénzügyminiszter szerint 2024-ben átlagosan 385 forintos euróárfolyammal lehet majd számolni.

Ugyancsak kérdésre válaszolva

Forrás: Blikk


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!